Reformátusnak lenni az elmúlt fél évezred jelentős részében hátratételt és szél ellenében történő küszködést jelentett – mondta az Országgyűlés elnöke vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Olaszliszkán az ötszáz esztendős református egyházközség felújított templomának átadásán.
Kövér László úgy fogalmazott, a reformátusság bátor és gyakran kockázatvállaló életet jelentett, amelyben
magától értetődően kellett kiállni a hit igazságai mellett a külső nyomással szemben és „ugyanilyen magától értetődő módon kellett életre váltani a hit igazságait”.
A politikus szerint a vasárnapi hálaadás nem pusztán egy helyi református ünnep, hanem a magyar és keresztyén megmaradás diadalának emléknapja is, amely messze túlmutat a település határán. Emlékeztetett, ahogyan 1525-ben, úgy most is sötét fellegek gyülekeznek Európa égboltján és közvetlen szomszédságunkban,
a magyarság ezeréves szállásterületét is érintően háború dúl.
Úgy fogalmazott: „azt nem azok vívják, akik a fegyvereiket kézben tartva egymást mészárolják, hanem azok, akik a háttérből ezt az öldöklést kiprovokálták, napról napra finanszírozzák és igyekeznek meghosszabbítani”. Hozzátette, céljuk Oroszország és Ukrajna meggyengítése, mert a két népben prédát látnak, és Európának, köztük a magyaroknak is ugyanazt a sorsot szánják: a hitétől, hazájától, családjaitól és öntudatától megfosztott szolganép szerepét.
„Európát ma ismét istentelen, nemzettagadó és családromboló erők fenyegeti, akik azt hirdetik, hogy Isten halott, a haza csak korlát, a család pedig csak teher” – jelentette ki a házelnök.
Kövér László szerint ezért egyre nyíltabb erőszakkal, úgynevezett posztkeresztény és posztnemzeti,
az ember családi kötelékeit és már biológiai létét is feloldó úgynevezett transzhumanista korszakba akarják átvezetni Európát.
Úgy fogalmazott, Európa keresztény lelkét akarják megölni, és azoknak, akik ezt teszik, az egyik legyűlöltebb szó: a magyar. Kövér László jelezte, a 16. században és az azt követő időkben az európai történelem a magyarok iránt volt mostoha, napjainkban Európára vár ilyen sors.
„Miként öt évszázaddal ezelőtt Magyarország vergődött a keleti és nyugati birodalmak harapófogójában, napjainkban Európa került hasonló helyzetbe a világpolitikában. Akkor Magyarország földjét perzselte, most Európa földjét dúlja a háború” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Magyarországot régóta támadják a kereszténység ellenségei, akik már Európát is ostromolják.
Az Országgyűlés elnöke kijelentette, ma Magyarországon a béke, a munka és a gyarapodás idejét éljük. Kiemelte, az elmúlt tizenöt esztendőben munkaalapú társadalmat hoztak létre és újra megerősítették a nemzeti összetartozást.
„Ebben az országban mindenkinek helye van, aki keményen dolgozva teremti meg mindazt, ami önmaga és családja számára szükséges, hozzájárulva ezzel települése és hazája boldogulásához”
– közölte.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ma egymillió emberrel több dolgozik, mint 2010-ben. Több ember vehette kezébe a maga sorsát, léphetett előre és ennyivel többen „hordozzuk közös terheinket” – mondta. Kövér László azt mondta, a gyarapodás idejét éljük anyagi és szellemi téren is. A Kárpát-medencében ma templomok épülnek vagy újulnak meg, amelyekben magyar közösségek gyűlnek össze, hogy Istent imádják.
A hálaadó istentiszteleten Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hirdetett igét.
Beszédében rámutatott: pár évvel a reformáció kezdete után már volt és azóta is van református gyülekezet Olaszliszkán. Hozzátette, a jelenlegi a harmadik temploma a hívőknek az egyház ötszáz éves történelmében.
Az olaszliszkai református templom mintegy 180 millió forint kormányzati támogatásból újult meg. A munkálatok során a templom külső része teljesen megújult és a belső térben is végeztek felújításokat.
MTI/Felvidék.ma


