A következő történetet egy magyarországi rádióadón hallottam: a mesélőnek egy francia politikus vendége volt, akivel történetesen azonos politikai nézeteket vallottak. A mesélő, gondolván, hogy ezzel vendégének a kedvére tesz, elkezdte a politikai ellenfelét szidni, mondván, hogy az teljesen tévúton jár, és csődbe vinné Franciaországot, ha az ő elképzelései győznének. A meglepetés csak ekkor érte a mesélőt, mert a vendége vette védelmébe a politikai az ellenfelét, mondván, az pont olyan jó francia, mint ő, még akkor is, ha mások az elképzelései, de akkor is, csak a legjobbakat akarja a hazájának, ebben biztos.
Bevallom, irigykedve hallgattam a történetet, mert közben arra gondoltam, ami itt van, errefelé, honi és nem honi tájainkon. Az egy dolog, hogy nem tiszteljük a politikai ellenfelünk véleményét, és lehetőleg még mondandójának a közepén közbevágunk, hogy el se mondhassa a mondandóját.
A gyűlölködésben (?) elutasításban (?) azonban odáig megyünk, hogy egyenesen a másik jóhiszeműségét kérdőjelezzük meg, és nemzetárulót kiáltunk, vagy ami egyenlő ezzel, liberálist. Persze, a másik oldal se marad adós, és lenacionalistázza, lefasisztázza a politikai küzdőtér ellenkező térfelén állókat.
Lassan már szóba se állnak egymással, vagy ha igen, akkor meg kiforgatják egymás szavait, még a legártatlanabb mondatok mögött is valami hátsó szándékot sejtve, ami az ő igazukat bizonyítja, és nyíltan kárörvendenek a politikai ellenfelünk sikertelenségén, megfeledkezve róla, hogy a másik sikertelensége valahol az ő kudarcuk is.
A megfigyelő ilyenkor persze felteszi magának a kérdést, hogy ugyan mi is az oka a tolerancia ilyen mértékű hiányának, ami hangsúlyozottan már mind a két oldalt jellemzi? Miért van az, hogy az egyik magyar már-már ellenséget lát a másik magyarban, csupán azért, mert annak más a véleménye, mint az övé?
Rövid gondolkozás után aztán választ is talál a saját kérdésére, hogy mindez bizony a 89 előtti évtizedek hagyatéka, amikor a mindenható elvtársak nem tűrték meg az övékétől eltérő véleményeket, és üldözték is minden elképzelhető eszközzel. A mai aktív politikusok többsége pedig épp ezekben az évtizedekben szocializálódott, mint jobb, mint pedig baloldalon, és a régi reflexektől úgy látszik nehéz szabadulni.
Azt leszámítva, hogy régen, az elvtársak, az övékétől eltérő véleményt kikiáltották osztályidegennek, ma viszont ez lehetetlen. Mert milyen osztálytól legyenek idegenek? Ezért inkább kitalálták, hogy legyenek nemzetidegenek.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
