„Ebben a házban élt és alkotott Hamvas Béla, hazánk nagy írója, filozófusa 1945-től 1968-ig” – olvasható mától az Erzsébet királyné útja 11. falán. Hamvas Béla negyven éve halt meg, Zugló márványtáblával tiszteleg emlékének, az íróról kevesen tudják, hogy felvidéki születésű. Hamvas Béla 1897. március 23-án született a felvidéki Eperjesen. Édesapja 1898-ban magyar–német szakos tanár a pozsonyi Evangélikus Lyceumban, ezért a családja oda költözött. Hamvas érettségi után, 1915-ben önkéntes katonának jelentkezett. 1916-ban hadikórházba került, maradandóan megsebesült. Hazatért és Kantot, Rimbaud-t, Dosztojevszkijt, Schopenhauert és mindenekelőtt Nietzschet kezdte olvasni.
Édesapja 1919 novemberében megtagadta a szlovák hűségesküt, ezért a családot kiutasították Pozsonyból, és Budapestre költöztek. Hamvas Béla 1919 és 1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakos hallgatója volt, majd három évig újságíró a Budapesti Hírlapnál és a Szózatnál. 1927 és 1948 között könyvtárosként dolgozott. Közben tanulmányokat, esszéket, kritikákat írt mintegy huszonöt folyóiratba.
Hamvas Béla a harmincas-negyvenes években csaknem háromszáz esszét publikált. Hamvast a második világháború alatt háromszor hívták be katonának, de ez nem zavarta abban, hogy fordítson, többek között Lao-ce, Böhme, Hérakleitosz, Kungfu-ce, Henoch műveit. 1943-1944-ben írta a Scientia Sacra I. című könyvét, amely második írói korszakát nyitotta meg. A háború alatt jelent meg első esszékötete, A láthatatlan történet (1943). Ekkoriban kezdett nagyszabású vállalkozásába, amelynek gyűjtőcíme: Az ősök nagy csarnoka, s amelyet a hatvanas évekig folytatott. 1944-ben Németországból szökött haza az ostromlott Budapestre. A háború után széleskörű szellemi aktivitásba kezdett. Részt vett az újjá alakult Filozófiai és Esztétikai Társaság munkájában; a modern magyar képzőművészetet egyesítő Európai Iskola teoretikus irányadója volt. Hamvas intenzív kapcsolatot tartott fenn Várkonyi Nándorral, továbbá Weöres Sándorral, aki Hamvasnak, mint mesterének ajánlotta A teljesség felé című kötetét.
1948-ban Lukács György vitairatban utasította el Hamvas Béla könyvét, a Forradalom a művészetbent. A következmény: elnémítás, minden publikációs és szerkesztői jogtól való megfosztás. 1948-ban B-listázták és kényszer-nyugdíjazták. 1948 és 1951 között földet művelt, gyümölcsöt termesztett. A Karnevál című nagyszabású regényét ebben az időben, Szentendrén írta, továbbá itt, ekkor születettek az Unicornis, a Silencium, a Titkos jegyzőkönyv és a Mágia szutrá könyvei. 1968 november 7-én, Budapesten agyvérzésben halt meg, Szentendrén temették el.
A 70-es évekig Hamvas művei csupán kéziratos/gépelt formában voltak hozzáférhetőek. A nyolcvanas évektől indulhatott meg a nyilvános recepció, először A világválság (1983), majd a nagyszabású regény, az akkor még erősen cenzúrázott Karnevál (1985) jelenhetett meg (a Karnevál nyomán készült Pác című előadást az Újvidéki Színház 2002-ben mutatta be). Döntő lökést adott Hamvas művei széleskörű befogadásának a szombathelyi Életünk folyóirat Hamvas Béla emlékszáma, amelyben az első átfogó, illetve személyes értékelések is megjelentek, Esterházy Pétertől, Spiró Györgytől, Szőcs Gézától, illetve Kemény Katalintól és Dúl Antaltól. A kilencvenes évek elején kezdődött el a teljes életmű rendezett és autorizált kiadása. Hamvas Béla munkásságát 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.
NOL, Felvidék Ma
