Az INEKO gazdaságkutató intézet a közelmúltban megjelentette azt a listát, amelyben néhány kritérium alapján rangsorolta az alap- és középiskolákat. Az amúgy gyengécskének mondható visszhang eléggé árulkodó: aki a sorrend elején végzett, készpénznek veszi a besorolását, büszkélkedik vele, a lista végén kullogók pedig elvetik, megkérdőjelezik. De akkor hogyan is értékelje ezt a sorrendet a gyermekének iskolát választani készülő szülő, hogyan egy-egy oktatási intézmény pedagóguskara vagy egy nem közvetlenül érintett érdeklődő? Nem könnyű választ adni erre a kérdésre, ugyanis előtte meg kell ismerni az INEKO által használt vizsgálati módszert, elemezni kell a sorrend létrehozásához felhasznált statisztikai adatokat, és mindenekelőtt valamennyire tisztában kell lenni a szlovákiai oktatási rendszerrel.
A sorrend elemezgetői valami miatt szem elől tévesztették a kutatóintézetnek azt a figyelmeztetését, amely a honlapjuk kinyitásakor egy előreugró ablak formájában azonnal feltűnik. A figyelmeztetés lényege az, hogy az intézet által készített és publikált iskolasorrend nem tükrözi feltétlenül a vizsgált iskolákban végzett munka minőségét, mivel nem veszi figyelembe az iskolán kívüli tényezőket, a vizsgálat nem foglalkozik az oktatás komplex értékelésével. A vizsgálat módszertani leírásában a kutatók felhívják a figyelmet arra is, hogy nem volt módjuk vizsgálni a pedagógiai hozzáadott értéket, tehát azt a fontos tényezőt, hogy melyik iskola tud a legtöbbet fejleszteni a diákjai teljesítményén.
Akkor mi alapján készültek ezek a sorrendek? (A továbbiakban csak a középiskolák értékelésével foglalkozom, mert ezt a területet ismerem a leginkább.)
1. A bonyolult pontozási, értékelési rendszert az érdeklődő megtekintheti a kutatóintézet honlapján, most csak a legfőbb pontokat ragadjuk ki ebből a rendszerből. Az értékelés alapját – 60 %-nyi pontszámot – az iskolában érettségizetteknek az extern írásbeli teszteken elért eredményei szolgáltatják. A tesztelések pozitív és negatív oldalairól könyvtárnyi irodalom létezik, most nem feladatunk ezekkel az elméletekkel vitatkozni. Viszont beszéljünk végre nyíltan azokról a hiányosságokról, amelyek a tesztelések során és értékelésükkor előfordulnak. Iskolai körökben nyílt titoknak számít, hogy a kimutatott eredmények nem tükrözik mindig objektívan a tanulók valódi teljesítményét. Minden valamennyire is független és a szakmáját értő és tisztelő pedagógus felkapja a fejét, amikor 90 %-os vagy afölötti teszteredményekről olvas. Ilyenkor mindenki sorolni kezdi azokat az információkat, amelyek – mondjuk ki nyíltan! – a tesztelés közbeni szofisztikáltabb vagy nagyon is szimpla csalásokról számolnak be egy-egy iskolában. Felvetődik a kérdés: miért is gondolják úgy a pedagógusok, hogy szépíteniük kell az eredményeket? Egyszerű a válasz: aszerint értékeli majd az iskolát a minisztérium, a megyei illetékes, netán az iskolaigazgató, sőt a szülő is. Meg az INEKO. Legalábbis így hiszik. S hogy közben – pont a csalás miatt – nem kap tiszta képet a saját teljesítményéről a tanuló? Hogy a pedagógus nem kap visszajelzést a munkája eredményességéről, hogy annak alapján tervezze és javítsa a jövőbeni munkáját? Hogy senkinek sem használnak a kozmetikázott eredmények? Sokak szerint ennek semmi jelentősége, a látszat a fontos. Ám lehet ilyen látszatadatok alapján komoly következtetéseket levonni?
2. Az INEKO pontozásának 25 %-át az adja, hogy az érettségizettek közül hányan tanulnak tovább felsőoktatási intézményekben, illetve hányan válnak közülük munkanélküliekké. Nos, sokak számára már nem újdonság, hogy az érettségizetteknek manapság nem okoz semmilyen gondot bekerülni egy főiskolára. Ennek egyik oka a középiskolás populáció számát meghaladó meghirdetett főiskolai helyek száma, a túlburjánzott főiskolai hálózat, továbbá a sokat szidott iskolafinanszírozási rendszer, mely arra készteti az iskolákat (nem csak a felsőoktatási intézményeket), hogy minél több hallgatót vegyenek fel. Ilyen körülmények között az érettségizők közül csak az nem jelentkezik főiskolai tanulmányokra, aki különben sem akar. A kimaradó kisszámú tanuló pedig megpróbál munkát találni – itthon vagy még inkább külföldön. Ezen adatok alapján egyáltalán nem lehet megítélni a középiskolában folytatott pedagógiai munka minőségét.
3. A kutatóintézet következő értékelési kritériumát a különböző tanulmányi versenyeken elért rendkívüli eredmények adják – ez az elérhető pontok 15 %-át jelenti. A médiában már többen megjegyezték, hogy a figyelembe vett versenyek között nem szerepel számos hazai, magyarországi, nemzetközi verseny, és az ezekben elért jó eredményekért nem jár pont a résztvevő iskoláknak. Tény – nem jár! De ez miért is okoz egyeseknek álmatlan éjszakákat? Mi a fontosabb? Az, hogy a tanuló tehetségét, tudását felismerve megkeressük számára a bizonyítási lehetőséget, vagy pedig az, hogy valamilyen felsőbb szerv felé mutassuk az arcunk szebbiknek hitt felét? Ha az előbbi a fontosabb, akkor a pedagógus továbbra is a gyerek érdekeit vegye figyelembe, és végezze az eddigi munkáját, ha meg az utóbbi, akkor pedig jelentkezzen azokra a versenyekre, amelyeket a minisztérium minden évben felsorol a tanév szervezési utasításaiban. A választás a pedagógusokon áll.
Összegzés, következtetések: Mint látjuk, az iskolasorrendek összeállításában felhasznált egyik kritérium sem ad valós képet egy-egy iskola teljesítményéről, minőségéről. Ám ez nem az INEKO hibája, hisz mint említettük, az intézet erre már a webes nyitóoldalán felhívja az érdeklődő figyelmét. A hiba ott és akkor jelentkezik, amikor bárki is – pedagógus vagy iskolavezető, ellenőrző szerv vagy szülő – komoly következtetéseket próbál levonni ezekből a publikált listákból. A listák esetleges, gyakran nem valós adatokat tartalmaznak, a rájuk épülő statisztika legfeljebb szórakoztató olvasmányként szolgálhat hosszú téli estéken. Ha a végkövetkeztetés alapját megkérdőjelezhető elemek alkotják, nincs értelme vitatkozni ezen elemekkel, az egészet kell figyelmen kívül hagyni.
Persze a mindennapi iskolai munkához szükségünk van statisztikai adatokra, ám azok legyenek objektívek, tisztességesek, a valóságot tükrözőek. Arra szolgáljanak, mégpedig nem országos szinten, hanem egy-egy konkrét iskolában, hogy a további napi tevékenységünkben tudjunk mire építeni. Hogy leszűrjük belőlük, mi az a hozzáadott pedagógiai érték, amellyel bizonyos időszakaszban hozzájárultunk a diák tudásához, egyénisége, személyisége fejlődéséhez, képességei fejlesztéséhez. És ebben az esetben az ilyen iskolasorrendek vagyis inkább „iskolasorrendek” elveszítik bárminemű jelentőségüket.
A szülő pedig – miután a lehető legmélyebben, legaprólékosabban megismerte a gyermeke számára kiválasztott iskolában folyó pedagógiai munkát – ne lélektelen, semmitmondó listák alapján, hanem aszerint döntsön bármelyik intézmény mellett, hogy az a bizonyos iskola mennyire, milyen eszközökkel, módszerekkel tudja a leginkább továbbfejleszteni a gyermeke magával hozott adottságait, tudását, ismereteit, kultúráját.
Juhász Aladár, Felvidék.ma
Forrás magyariskola.sk facebook lapja{iarelatednews articleid=”58216,50994″}
