Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Az I. Felvidéki Szépművészeti Biennálé pályázati felhívása

PrintFriendly and PDF

január 20. - február 25.

1913-ban Marcell Duchamp francia művész egy kerékpárvillát rögzített a műtermében álló asztalkára. „Nézni, ahogyan a kerék forog, nagyon megnyugtatott, nagyon felderített, olyan volt, mintha a mindennapi anyagi világhoz képest más dolgokra nyílna kilátás. Tetszett, hogy van a műteremben egy biciklikerék.”Duchamp előtt és után is a kerékpár alapmotívumként jelentkezett-jelentkezik a művészetben.

A PÁLYÁZAT KIÍRÓI: Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület, Kernstok Károly Művészeti Alapítvány és a Palatinus Polgári Társulás.

A szervezők olyan művek létrehozását várják a művészektől, amelyben az ember fizikai munkája által mozgásban tartott jármű egyúttal a szabadság, az útkeresés szimbóluma s az művészek rámutatnak individuális hatalmára. A kerékpármotívum objektív művészi ábrázolásán túl a kerékpár-mozgás témáját s az ahhoz kapcsolható fogalmakat, élethelyzeteket és jelenségeket járják körül, többek között: mozgás- haladás- egyensúly- dinamika- szabadság- társadalmi jelenségek, közösségi- és egyéni élmények stb.

A zsűri csak olyan műveket fogad be a kiállításra, amelyek 2019, 2020 és 2021 között jöttek létre, és a fenti gondolatkörhöz kapcsolódnak, vagy kifejezetten erre a témára készültek.  Részvételre professzionális képző-, és iparművészek pályázhatnak.

KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNE: 2021 tavaszán, a Komáromi Napok keretében – dél-komáromi és észak-komáromi helyszíneken.

PÁLYÁZÓK KÖRE: Szlovákiában, Magyarországon, továbbá bárhol Európában élő felvidéki magyar származású művészei, kiemelten Észak-Komárom és Dél-Komárom, valamint a két településhez szorosan kötődő alkotók.

Minden művész három alkotással pályázhat. Anyag és technikai korlátozás nincs.

A PÁLYAMŰVEK MÉRETE: a kész mű maximális mérete nem haladhatja meg a 150 x 150 centimétert, háromdimenziós munkák esetén 150 x 150 centimétert.

A kiállításra kerülő műveket a szakmai zsűri fotók alapján válogatja, amelyet:
1/ CD formátumban (a CD-re kívülről rá kell írni a pályázó nevét, a CD-re írt file nevének tartalmaznia kell a Pályázó vezeték nevét és a mű rövid címét, méretét),
2/ vagy nagyméretű fájlküldőn (pl. WeTransfer) lehet beadni, az adatok megjelölésével.

SZÜKSÉGES INFORMÁCIÓK:

* MŰTÁRGYFOTÓ
– 3 db műtárgyfotó (egy-egy felvétel a két jellemző nézőpontról) és egy részlet a műről. A digitális profi fotót semleges háttérrel, a katalógus számára alkalmas minőségben, a fotós nevének feltüntetésével kérjük. Egy fotó minimális mérete 15 x 30 cm, felbontása 300 dpi, JPG formátum.
* ADATLAP
– word formátumban kérjük, mely tartalmazza a pályázó mű adatait: cím (angolul is), méret, anyag, technika, készítés éve, a fotós neve,
– személyes adatok: név, születési hely, év, lakcím, telefon, fax, e-mail, honlap, iskolai végzettség, az intézmény és diploma megjelölésével, évszámmal, a legfontosabb 10 kiállítás, díjak, 1 db portréfotó a művészről max. 10 cm x 10 cm méretben 300 dpi felbontásban, JPEG formátumban.

A kiállításhoz katalógus készül, amelyben csak azokat a műveket áll módunkban szerepeltetni, amelyekről megfelelő (a fentiekben leírt méretű és felbontású) digitális fotó érkezik.

LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2021. február 25.

– A CD beküldhető postán: az egyesület levelezési címére – 2800 Tatabánya, Kós Károly út 3. fsz. 3.  és észak-komáromi irodájába- NádvorieEurópy 1, 945 01 Komárno

A borítékra kérjük ráírni: „Biennálé 2021”
– Elektronikusan: femsze@gmail.com
– Személyesen leadható előre egyeztetett helyszínen.

A beadással a művész hozzájárul, hogy a műtárgyról készült fotó az eseményt ismertető, média, internet, újság, közösségi oldalak, stb. kommunikációs felületeken és a katalógusában szerepeljen, amiért sem most, sem a jövőben jogdíjra, költségtérítésre, bármilyen egyéb díjazásra nem tart igényt. A kiállításra el nem fogadott munkák CD-it nem áll módunkban visszaküldeni, illetve későbbi személyes tájékoztatás alkalmával átvehető.

A kiállításra kerülő műveket szakmai zsűri válogatja. A zsűri döntése nem fellebbezhető meg. A zsűri döntéséről és az elfogadott kész munkák beadási időpontjáról, helyéről az érintett művészek értesítést kapnak.

A munkákat csomagolva, szállításra-és kiállításra kész állapotban kell beadni, a begyűjtés várható időpontja 2021. március 22-28. között.

Részletek

Kezdés:
január 20.
Vége:
február 25.
Esemény Categories:
,
MEGOSZTÁS