Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

  • Ez az event elmúlt.

Dunaszerdahely szépségei

PrintFriendly and PDF

január 24.,08:00 - március 31.,18:00

A dunaszerdahelyi városi médiát működtető Perfects Rt. pályázatot hirdet a 2000 és 2006 között született fiataloknak, hogy rövid, legfeljebb háromperces videóban mutassák be Dunaszerdahely szépségeit, értékeit úgy, ahogyan ők látják.

„Kíváncsiak vagyunk arra, hogy az ezredforduló után született generáció miként látja településünket, s mindezt milyen módon mutatná be a mai kor »nyelvén«, vagyis videón. A pályázat révén szeretnénk, ha új szempontokból is megismerhetnénk Dunaszerdahely mindennapjait” – mondta el a kiírás kapcsán A. Szabó László, a Perfects elnöke, városunk alpolgármestere.

A pályázóknak március végéig van idejük színes kis városbemutató filmeket készíteni, amelyek hossza legalább 1 perc, de legfeljebb 180 másodperc. Dolgozhatnak mobillal, fényképezővel, videókamerával vagy más eszközökkel is – a lényeg, hogy bemutassák, miként is látják a városunkat, s mindezt a rájuk jellemző módon tegyék.

„A győztesre egy akciókamera és további értékes díjak várnak, de a képzeletbeli dobogó további helyezettjei sem távoznak majd üres kézzel. A tárgyi nyeremények mellett pedig nem titkolt cél, hogy a legtehetségesebb fiataloknak a városi médiában is teret adjunk a kibontakozásra, tehát akár karrierjüket is építhetik a verseny révén” – emelte ki Rajkovics Péter, a városi médiát működtető vállalat igazgatója.

A kiválasztott alkotásokat az idén Dunaszerdahelyen és több nyári fesztiválon is bemutatnák majd.

Pályázati feltételek:

  • Minden alkotó (egy csapatban legfeljebb 3 személy) születési dátuma 2000. január 1. és 2006. december 31. között legyen.
  • Legalább 60 és legfeljebb 180 másodperc hosszúságú videót készítsen – ezek felismerhetően Dunaszerdahelyen készüljenek.
  • Beadási határidő: 2020. március 31. 18.00
  • Az elkészült filmeket valamilyen fájlmegosztó oldalra kell feltölteni és az erre mutató linket az alkotó vagy alkotók rövid életrajzával elküldeni a rajkovics@perfects.ske-mail-címre.
  • A videót kérjük mp4 vagy avi formátumban küldeni, FullHD formátumban.

A pályázattal kapcsolatos további kérdéseket ugyancsak a rajkovics@perfects.sk címre lehet elküldeni. Nyeremények: GoPro kamera, vásárlási utalvány, alkotói szerződés.

Részletek

Kezdés:
január 24.,08:00
Vége:
március 31.,18:00
Esemény Category:
MEGOSZTÁS