A Salgótarjáni Ifjúsági Jazz Tábort immáron negyedik alkalommal, május 1. és 5. között, a salgóbányai Medves Hotelban szervezi meg a Lélekpendítők Társasága és a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. Jelentkezési határidő: április 15.
Bízunk benne, hogy a kiváló és ismert muzsikussal való együtt zenélés felejthetetlen élményt és tanulási lehetőséget jelent a tábori résztvevők számára. A táborozóknak ez teljes bekapcsolódást jelent a fesztivál eseményeibe: játszva tanulhatnak, és tanulva játszhatnak.
A fiatalok egy pár napos intenzív gyakorlás-tanulás után közel egy órás koncertet adhatnak a 34. Nemzetközi Dixieland Fesztivál keretében, május 5-én délután, közvetlenül a Visegrádi Gála előtt, Salgótarján Fő terén, a szabadtéri színpadon.
A táborba várják azoknak a 13-25 éves fiataloknak a jelentkezését, akik a jazz zene iránt érdeklődnek, hangszeren jól játszanak vagy énekelnek, állami vagy alapítványi művészetoktatási intézményben tanulnak/tanultak. A tábor oktatóinak a magyar jazz zene kiválóságait, értékes szakmai tapasztalattal és tanítási gyakorlattal rendelkező tanárokat kértek fel Gyárfás István és Winand Gábor személyében.
Most első alkalommal kapcsolódik a tábor munkájába Csík Adolf művésztanár is, aki a salgótarjáni Váczi Gyula Művészeti Iskola gitár tanszékét vezeti.
További részletes információ: www. lelekpenditok.hu, www.facebook.com/lelekpenditok, www. stkult.info
A tábor jelentkezési lapja a fent megjelölt oldalakról letölthető, illetve kimásolható. A kitöltött, aláírt jelentkezési lapot a gyetvaine@gmail.com címre kérjük elküldeni a jelentkezési határidőig. Telefonon a 006320/388-15-42-es telefonszámon lehet érdeklődni a tábor vezetőjénél.
A tábori részvétel az NKA Közművelődés Kollégiumának, valamint a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., a Nógrád Ifjúságáért Alapítvány, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata anyagi támogatásának, segítségének köszönhetően térítésmentes a tehetséges fiatal résztvevők számára.