Események betöltése

Vissza az összes pályázathoz

Mit jelent nekem Trianon?

PrintFriendly and PDF

2019. 10. 27. - 2020. 01. 31.

A Periférián Alapítvány, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, a MNLSZSZB Megyei Levéltára, a Jósa András Múzeum pályázatot hirdet középiskolai diákoknak és felsőoktatási hallgatóknak Mit jelent nekem Trianon? címmel.

A középiskolai diákok maximum 4 (négy) gépelt oldalnyi terjedelemben fejtsék ki, hogy rokonaik, barátaik, esetleg településük lakói 1920-ban, vagy az elmúlt években hogyan emlékeztek a Magyar Királyság 1920. június 4-én történt megcsonkítására. A pályázat kiíróit érdekli az is, hogy a pályázó miként viszonyul történelmünknek ehhez a Mohácsnál, Buda elfoglalásánál, az 1849-es világosi fegyverletételnél is súlyosabb tragédiájához.

A felsőoktatási intézmények hallgatói – Trianonhoz való viszonyulásuk mellett – a számukra biztosított 8-9 (nyolc-kilenc) oldalnyi terjedelemben fejtsék ki azt is, hogy kit vagy kiket tartanak felelősnek a tragédia bekövetkeztéért.

 Pályadíjak:

A középiskolai tanulóknak:

I. díj 10.000.- (Tízezer Ft)
II. díj 7000.- (Hétezer Ft)
III. díj 5.000.- (Ötezer Ft)

Felsőoktatási intézmények hallgatóinak:            

I. díj   30.000.- (Harmincezer Ft)
II. díj 20.000.- (Húszezer Ft)
III. díj 10.000.- (Tízezer Ft)

 A pályamunkák beküldési határideje 2020. január 31. A pályamunkát kinyomtatva és elektronikus változatban is kérjük.

Postacím: Periférián Alapítvány, 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21.
E-mail: takacs0302@gmail.com

A pályáztatók fenntartják a jogukat, hogy a sikeres pályamunkákat megjelentessék.  Arra is, hogy ha megfelelő színvonalú esszék, tanulmányok nem érkeznek, eltekintsenek a díjazástól; mint arra is, hogy ha több kiváló vagy azonos értékű dolgozat érkezik, egy-egy kategória díját több dolgozatnak is odaítéljék.                           

Részletek

Kezdés:
október 27.
Vége:
2020. 01. 31.
Esemény Category:
MEGOSZTÁS