Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Szent László Napok

PrintFriendly and PDF

2016. 06. 25.,11:00

Az idei Debrődi Szent László Napokra június 24-én és 25-én kerül sor a Szent László tisztáson.

A nagyszabású Rúzsa Magdi koncert után június 25-én 11 órai kezdettel ünnepi szent misére, majd 13.30 órakor ünnepi műsorra kerül sor, melyben közreműködnek:
-Kováts Marcell – tárogató,
-Debrődi Tüzikék éneklőcsoport,
-Péderi Vegyes Éneklőcsoport,
-Acoustic Gallery – Koroknai Árpád és Kozma Norbi,
-Buzitai Citerások,
-A Boldog Sálkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont Recefice folklór csoportja,
-Parapács zenekar,
-Ilosvai néptáncegyüttes,
-Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Alapítvány – középkori lovasíjász bemutató

Az ünnepség alatt a Gömöri Kézművesek kirakodóvására és kézműves foglalkozás gyerekeknek valósul meg. Frissítők és tájjellegű ételek ugyancsak kaphatók lesznek.

A részletes program ITT érhető el.

Részletek

Dátum:
2016. 06. 25.
Időpont:
11:00
Esemény Category:

Helyszín

Debrőd, Több helyszín
Szlovákia
MEGOSZTÁS