Események - 2021. 08. 20. › Esemény
Nap navigáció
Folyamatban
Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig”
Meghívó A Szövetség a Közös Célokért tisztelettel meghívja az érdeklődőket Janiga József „Szülőföldtől a választott otthonig” című emlékkiállításra Megnyitó: Hideghéthy Andrea és Gubík László Kurátor: Méry Beáta Időpont: 2021. augusztus 7. 11 óra Helyszín: Martosi Rendezvényliget, Martos 14. A kiállítás 2021. szeptember 30-ig tekinthető meg.
Tudj meg többet »08:00
I. Sárkány Maraton a Hanságban
2021. augusztus 20-án többszázan gyűlnek majd össze egy igazi örömfutásra, az első Sárkány Maratonon, Bősárkány településen, hogy a Hanság lankáin fussák le az 5-10-21 vagy maratoni távukat. A 2022-ben 800 éves születésnapját ünneplő település jövő évi egész éves rendezvénysorozatának sportos előrendezvénye lesz az augusztus 20-án megrendezésre kerülő maratoni futás, ahol kicsik és nagyok négy távon
Tudj meg többet »10:00
Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetések átadása
Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetések (Vörös Mária, Molnár Tamás) átadására 2021. augusztus 20-án (péntek) 10.00-kor kerül sor Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén.
Tudj meg többet »16:00
Szent István-napi ünnepség és Hajnácska szobrának felavatása
A Csemadok Ajnácskői Alapszervezete és Ajnácskő Község Önkormányzata 2021. augusztus 20-án, pénteken Ajnácskőn Szent István-napi ünnepséget tart. A műsor a következő: 16.00 óra Szentmise és kenyéráldás Koszorúzás a Szent István szobornál Ünnepélyes Hajnácska szoboravatás Vacsora 21.00 óra Tűzijáték és piknik a várban
Tudj meg többet »Új kenyér áldás Ajnácskőn
Augusztus 20-án a 16 órától kezdődő magyar nyelvű szentmisén kerül sor az új kenyér megáldására. Hozza el Ön is frissen házi kenyerét!
Tudj meg többet »17:00
Kiállítás: FémÉNek Nagymegyeren
Meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját a Čech Gábor szobrászművész FémÉNek című kiállításának megnyitójára, melyre pénteken, 2021.08.20-án 17.00 órai kezdettel kerül sor. A kiállítást megnyitja: Nagy Szerénke Gondolatait megosztja Mikóczy Dénes, a MEGER Art alapítója is. Közreműködik: FALLTIME zenekar Helyszín: Fészek Ifjúsági Központ (volt zárdaiskola), Szent István utca 336/30, 932 01 Veľký Meder - Nagymegyer A
Tudj meg többet »17:30
Szent István-napi ünnepség Tornalján
MEGHÍVÓ A CSEMADOK Tornaljai Területi Választmánya és Alapszervezete és a Rákóczi Szövetség Tornalja és Vidéke Polgári Társulás 2021. augusztus 20-án (péntek) Szent István-napi ünnepséget rendeznek: 17.30 – Ünnepi megemlékezés és a honfoglalási emlékmű megkoszorúzása a Templom téren 18.30 – Baráti találkozó a Rákóczi Magyar Ház udvarán Ünnepi beszédet mond Tamás Ákos A szervezők tisztelettel várnak
Tudj meg többet »Szent István ünnepe Rétén
2021. augusztus 20-án 17.30 órakor szentmise és kenyéráldás a Szent István király tiszteletére felszentelt templomban, utána 18.30-kor koszorúzás a templom falán elhelyezett Szent István domborműnél. Ünnepi beszédet mond: Duray Rezső, az MKP szenci járási elnöke
Tudj meg többet »18:00
Szent István király ünnepe Pozsonyban
Immár hagyományosan, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén idén is a pozsonyi koronázótemplomba, a Szent Márton Székesegyházba hívják szeretettel magyar szentmisére mindazokat, akik e népünk történelméhez szorosan fűződő történelmi helyen szeretnék együtt ünnepelni a „nem porladó kezű királyt", égi közbenjárását kérve. Az ünnepi szentmise este hatkor kezdődik. Szeretettel várják a cserkészegyenruhában, illetve vidékük népviseletében érkezőket
Tudj meg többet »Tisztelgés Szent István királyunk emléke előtt Nagykaposon
Rendezvénysorozattal készülnek Államalapító Szent István királyunk ünnepére Nagykaposon.
Tudj meg többet »18:30
19:00
Koszorúzás és ünnepi műsor Szent István szobránál Somorján
Augusztus 15-én a somorjai Nagyboldogasszony plébániatemplom búcsújával vette kezdetét a Szent István Napok rendezvénysorozat, melyet már hagyományosan, minden évben megrendez a Csemadok Somorjai Alapszervezete.
Tudj meg többet »20:00
Szent István ünnepe Rimaszombatban
Rimaszombatban Szent István ünnepe és a keresztény magyar államalapítás alkalmából 2021. augusztus 20-án (péntek) 20.00 órakor kezdődő ünnepséget a Baráti körök és a Via Nova rendezi a Fő téren. A műsor: 20.00 Kultúrprogram 21.00 Tűzijáték
Tudj meg többet »