Egész nap

Rákóczi Emlékév pályázat 2026

A Rákóczi Szövetség 2026-ban kiemelt figyelmet fordít névadójának II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem kultuszára. II. Rákóczi Ferenc 350 évvel ezelőtt 1676. március 27-én született Borsiban. Annak érdekében, hogy…

Dobos László-életműdíj 2026

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) Dobos László-életműdíjat alapított, ami a társaság fődíja. A fődíjat az a szlovákiai magyar író, költő, irodalomtudós kaphatja meg (minden évben egy fő)…

VI. Kárpát-medencei színház-, filmes tábor

2026 augusztus 10-e és 21-e között szervezik meg VI. Kárpát-medencei színház-, filmes tábor Székelyzsomboron. A táborba első sorba középiskolásokat, egyetemistákat , felnőtt színházi és filmes alkotókat várnak. A nyári…

Pogány Erzsébet-díj 2026

A Szövetség a Közös Célokért társulás 2021-ben hozta létre a Pogány Erzsébet-díjat, hogy emléket állítson egykori igazgatójának. A díj célja azoknak a felvidéki magyar közösségért dolgozó személyeknek a méltó elismerése,…

Digifoto Galánta 2026

A Galántai Népművelődési Központ idén is meghirdeti az amatőr fotográfusok országos versenyét  Digifoto Galánta 2026  címmel. Jelentkezési határidő június 30-a. Mint a szervezők közösségi oldalán olvasható: „Szeretnél képek…

II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem, Rimaszombat

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 34. alkalommal szervezi meg Nyári Egyetemét 2026. július 24- 27. között Rimaszombatban és 2026. augusztus 3-6. között Komáromban. Rimaszombatban 4 szakcsoport, Komáromban 8 szakcsoport indítását…

Ősi jelek: a rovásírás nyomában

Csallóközi Népművelési Központ Dunaszerdahely

Június 23-án és június 24-én 9.30 kezdettel szervezik meg az Ősi jelek: a rovásírás nyomában című foglalkozást a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központban.

Folyamatban

Dalia harcművészeti gyermektábor

Kedves gyerekek! Idén is folytatjék a gyermektáboroztatást, már 2011 óta! Közösségi élet, magyar nemzeti harcművészet, játékok, mozizás, tábortűz, és sok más élmény várja a gyerkőcöket! Légy részese egy…

Alkotó délutánok

Csallóközi Népművelési Központ Dunaszerdahely

Június 24-én, szerdán 14.30 kezdettel szervezik meg az alkotó délutánt a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központban.

Ipoly parti mendemondák

Ipolysági Városi Könyvtár Ipolyság

Június 24-én, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezik meg Lőrincz Sarolta Aranka Ipoly parti mendemondák című követének megvásárlási lehetőségét az Ipolysági Városi Könyvtárban.

Jótékonysági koncert

Ferences templom Pozsony

Június 24-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Vitéz Laura jótékonysági koncertjét a pozsonyi ferences templomban.  

Csáky Pál szerzői estje

Nosztalgia Pub Dunaszerdahely

Június 24-én, kedden 17.30 kezdettel szervezik meg Csáky Pál szerzői estjét a dunaszerdahelyi Nosztalgia Pubban.