Számos magyar vonatkozású koncertet, kiállítást, filmvetítést és egyéb kulturális programot tartottak a Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 rendezvénysorozatban; a Magyar Művészeti Akadémia ezek közül több mint tíz esemény …
Archívum – Magyarország
-
-
A méhnyakrák, a drog és az alkohol veszélyeire hívja fel a fiatalok figyelmét az idén a Felvidékre is ellátogató Suliturné. A Dirty Slippers együttes tagjai idén határon innen …
-
A megvalósíthatósági tanulmánynak március 31-ig kell elkészülnie, hogy október végére megkaphassák az építési engedélyt.
-
A Legbátrabb város címet viselő Balassagyarmaton 2014. január 29-én emlékeznek meg a balassagyarmati felkelésről és a csehkiverésről.
-
Január 28-án Budapesten lesz a bemutatója a Nemzetközi Visegrádi Alap (International Visegrad Fund www.visegradfund.org) támogatásával forgatott Memento Mori című táncfilmnek,
-
A főcím nem a képzelet szüleménye, hanem az élményé. Nagy János alkotásai a budapesti Kárpát-haza Galériában tekinthetők meg.
-
A napokban kapta meg Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének levelét kilenc felvidéki tanuló. A gyerekek sikeres résztvevői voltak a magyarországi Lakitelek Népfőiskola rajzpályázatának: alkotásaik bekerültek azon nyolcvan pályamű …
-
Magyarországnak nem szabad félnie, ha tanulni kell, mert az újítások kora még nem ért véget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján, Budapesten.
-
Nógrád Megye Önkormányzata, Balassagyarmat Város önkormányzata, valamint a balassagyarmati Madách Imre Városi Könyvtár Balassagyarmaton ismét megrendezi a már hagyományossá vált megyei Madách-ünnepséget, melyre 2014. január 24-én (péntek) kerül …
-
Archívum - Magyarország
Tehetséges felvidéki fiatalok jelentkezését is várja a Snétberger Tehetség Központ
A Felsőörsön működő Snétberger Zenei Tehetség Központ felvételt hirdet a 2014 nyarán induló egy éves képzési programjára.