Mától Lajos P. János, az Új Szó napilap belpolitikai rovatának volt vezetője áll Rudolf Chmel (Most-Híd) kormányalelnök hivatalában a kisebbségi kultúrák osztályának élén.
Archívum – Politika
-
-
Tavaly november elején pozsonyi konferenciájukon a visegrádi csoport, Románia és Bulgária agrárminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki, melyben egyetértettek abban, hogy a termőföldet meg kell óvni a spekulatív külföldi …
-
Jövő hét szombatján (január 15-én) tanácskozik a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa, melynek egyik fontos feladata lesz a tisztújítási folyamat ütemtervének meghatározása. Erről és az MKP előtt álló …
-
Mikuláš Dzurinda külügyminiszter az európai politikával foglalkozó miniszteri tanács létrehozását szorgalmazta úgy, hogy annak a szlovák kormányból csak a miniszterelnök nem lett volna a tagja. Ezt Iveta Radičová …
-
Közös nyilatkozatban üzente meg Robert Ficónak (Smer) a kormánykoalíció, hogy új főügyészt a parlament kizárólag a házszabály módosítását követően, nyílt szavazáson választ. A Smer által kezdeményezendő soronkívüli parlamenti ülés sorsa így megpecsételődött.
-
Január 15-e után soronkívüli parlamenti ülést hívat össze a legerősebb ellenzéki párt, a Smer, amelyen kezdeményezni fogja az új főügyész megválasztását, jelentette be Robert Fico pártelnök.
-
Szlovákiának nem kell félnie olyan lépésektől, amelyek semmiféle veszélyt nem jelentenek számára – reagált a szlovák külügyminiszter azokra a felvetésekre, hogy a mai magyar kormányzat választójogot adna a …
-
Robert Ficónak a mai nap az utolsó, amikor még élvezheti az exminiszterelnöknek kijáró rendőrségi védelmet, azonban a parlament alelnökeként továbbra is „kiváltságos bánásmódra” jogosult.
-
Iveta Radičová miniszterelnök cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a legnagyobb kormánypárt, az SDKÚ, melynek miniszterelnök-jelöltjeként került a szlovák kormány élére, ma már nem áll mögötte, és a kormányzati …
-
Archívum - Politika
Fico: A szlovákiai magyarok lojalitása Szlovákiához számomra kellemes meglepetés
Robert Fico, az ellenzéki Smer elnöke, volt miniszterelnök szerint az a tény, hogy a parlamenti választásokat a Most-Híd az MKP-val ellentétben sikeresen vette, a szlovákiai magyarok Szlovákiával szembeni …