Június 11-én a miniszterek is elbúcsúztak a köztársasági elnöki palotában Ivan Gašparovič leköszönő államfőtől, akit Andrej Kiska vált a köztársasági elnöki székben.
Archívum – Politika
-
-
A kormányhivatal jóvoltából egyfajta jogi vákuum alakult ki, miután a kormány kisebbségi bizottságának mandátuma lejárt, s az új bizottság tagjait még csak most keresik.
-
Ján Figeľ az alkotmánybírósághoz fordult a jelentős beruházásokról szóló törvény tavaly elfogadott módosítása kapcsán,
-
Ha valakinek eddig kétségei lettek volna ebben az országban afelől, hogyan tudnak még a magukat jobboldali gondolkodásúnak valló politikusok is, akár „keresztyén” módon kiforgatni mindent, ami az itt …
-
Rastislav Masnyk távozik a Szabadság és Szolidaritás (SaS) liberális pártból – az ügyvéd-politikus mindezt közösségi oldalán jelentette be. Sulík szerint Masnyk nem nagy veszteség.
-
Ivan Gašparovič köztársasági elnökként három kormányt nevezett ki, elnöksége alatt azonban négyet is megélt, ugyanis tíz évvel ezelőtt, mikor beiktatták hivatalába, még Mikuláš Dzurinda volt a kormányfő. A …
-
Bár még mindig a Smer-SD nyerné a parlamenti választást, amennyiben az a múlt hét végén zajlott volna, a párt 36,4 százalékos eredménye csökkenő tendenciát mutat, áprilisban ugyanis még …
-
Sikeres a Smer–KDH-paktum. A parlament szerdai ülésén a szükségesnél jóval nagyobb arányban szavazta meg a hagyományos család alkotmányos védelmét és az igazságszolgáltatás reformját célzó alkotmánymódosító- javaslatot.
-
Mikuláš Dzurinda kétszeres ex-kormányfő és Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter június 4-én sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy kilépnek az SDKÚ-ból. (Véleményekkel frissítve!)
-
Állítólag csak e hét hétfőjén szerzett tudomást Radoslav Procházka (Háló) arról, hogy az államfő-választási kampányára költött minden pénz nem az erre a célra nyitott transzparens számlán keresztül mozgott.