Berényi József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke, Tibor Mikušsal és Augustín Hambálekkel együtt tárgyalt február 14-én a dunaszerdahelyi kórház igazgatójával, Horváth Zoltánnal, illetve a galántai kórház igazgatójával, Ján …
Archívum – régió
-
-
„Megbocsátani lehet, de feledni soha sem szabad” – mondta Brogyányi Mihály helytörténész Pozsonyban, a Csalogányvölgyi temetőben tartott megemlékezésen,
-
A szlovák közmédium (RTVS) birtokába került dokumentum szerint a belügyminisztérium belső vizsgálata megállapította: rendőrségi túlkapásokra került sor a szepsi romatalepi razzia idején, és már büntetőjogi eljárás is indult …
-
Újabb akciót szervezetek a szepsi Via Nova tagjai szülővárosuk kétnyelvűségének érdekében. Kétnyelvű nyitvatartási idő táblákat és nyitva-zárva táblákat ajándékoztak azoknak a vállalkozóknak,
-
Burdiga Pál, Rozsnyó polgármestere február 10-re hívott össze képviselő-testületi ülést, mely kifejezetten személyi kérdésekkel foglalkozott.
-
Tiltakoztak az urán kitermelése ellen az aktivisták február 10-én. Mint ismert Kassától északra, légvonalban 5 km-re gazdag uránlelőhelyet találtak.
-
Szepsiben tartotta kibővített választmányi ülését a Csemadok Kassa-környéki Területi Választmánya, amelynek elnöke Csoltkó Jenő és titkára Zborai Imre adott számot az elmúlt esztendő feladatainak teljesítéséről.
-
Az Alkotmánybíróság január 31-én keltezett határozatában elutasította a peredi önkormányzat névváltoztatással kapcsolatosan benyújtott panaszát, a kerületi bíróság döntésére pedig még várni kell.
-
Még 2012-ben indított névmagyarosító kampányt – Fütyülünk a nevünkre? – a Via Nova Ifjúsági Csoport Szlovákiában. Rozsnyón ezt a kampányt megelőzően alakult meg alapszervezetük, mely azóta egyéb tudatos …
-
Komáromban az eddig csupán részlegesen működő térfigyelő kamerarendszer megújult, teljes mértékben működőképessé vált és kibővült. Az új rendszerről azt várják, hogy az aktív bűnmegelőzésre is hatással lesz.