Ján Kubiš, a szlovák diplomácia vezetője ma Varsóban részt vesz a V4-es országok külügyminisztereinek találkozóján.
Archívum
-
-
Ivád polgármestere, Ivády Gábor kezdeményezésére november 28-án, pénteken rendhagyó, barátságos futballmérkőzést rendeznek Pétervásárán. A tornán a határ menti magyar és szlovák polgármesterek küzdenek meg.
-
Archívum - Közélet
Az ellenzék nem támogatja a jövő évi állami költségvetési javaslatot – de megbocsátott az MKP-nak
A két ellenzéki párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt és a Kereszténydemokrata Mozgalom úgy döntött, a parlamenti frakció keretében együttműködnek a Magyar Koalíció Pártjával …
-
Archívum - Közélet
Fico: Ha az állami képviselők nem teljesítik a kötelességüket, akkor lecserélik őket
Robert Fico ma kijelentette, ha a részlegesen privatizált vállalatok igazgató tanácsaiba és felügyelő bizottságaiba delegált állami képviselők nem teljesítik a kötelességüket, akkor lecserélik őket.
-
Archívum - publicisztika
A cseh politikusok is történelmi felelősséget viselnek a szlovák-magyar konfliktusért
A cseh politikusok is történelmi felelősséget viselnek a mai szlovák-magyar konfliktusért, s hasznos lenne, ha a cseh sajtó nem egyoldalúan tájékoztatna a vitáról – állítja egy cseh politológus …
-
A Bizottság szerdán teszi közzé – az előzetes értesülések szerint 130 milliárd eurós – gazdaságélénkítést célzó javaslatcsomagját. Tanács a héten három formációban is ülésezik Brüsszelben, emellett több informális …
-
25 év után még mindig abszolút frissen és ereje teljében működik a Ghymes, amit legújabb lemezük, az Álombálom is remekül példáz. A zenekarból Szarka Gyulát sikerült elcsípnie a …
-
Ján Počiatek szlovák pénzügyminiszter a hatodik helyet foglalja el a tizenkilenc uniós állam pénzügyminisztereit értékelő listán, melyet a Financial Times lap hozott nyilvánosságra a legutóbbi napokban.
-
Egyeztető tárgyalást folytatott ma a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ). A két ellenzéki párt, amióta az MKP megszavazta a Lisszaboni Szerződést, a magyar párt …
-
A szlovák-magyar kapcsolatoknak árt, hogy a Duna mindkét oldalán gyűlölködő politikusok ülnek a kormányokban – vélte Mikuláš Dzurinda, az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke a TA3 …