A poprádi repülőtéren búcsúzott el Szlovákiától II.Erzsébet brit királynő, aki kétnapos hivatalos szlovákiai látogatáson vett részt – férjével, Fülöp herceggel.
Archívum
-
-
Ebben az évben tavasszal volt a bemutatkozása a „A kultúráért Gömörben” és „Gömörön túl Polgári Társulás” keretén belül megalakult fotóklubnak Rimaszombatban.
-
Magyar természetfilm, Török Zoltán Vidrasors című alkotása nyerte a szlovák Munka- Szociális és Családügyi minisztérium díját a pozsonyi Ekotopfilm fesztiválon.
-
Jó hír a zenerajongók számára: a Pozsonyi Jazznapok egy részének Komárom ad otthont ma este hét órától.
-
Szokásos pénteki formájukat hozták ma a képviselők. A parlament ülésterme sokáig pangott az ürességtől és a törvénytervezetek vitájában is alig akadt felszólaló. Pedig izgalmas témák szerepeltek a nap …
-
Archívum - Közélet
Fico beruházás-serkentő támogatásokkal kívánja megakadályozni a pénzügyi világválságot
„Az európai piac uniós szintű védelme az ázsiai konkurenciával szemben” – erre tett ígéretet a legnagyobb befektetőkkel folytatott megbeszélésén Robert Fico.
-
Az Egyházgellei Római Katolikus Plébánia, a Mária Légió Felvidéki Tagozata és a Pázmaneum Társulás értesíti a hallgatókat, hogy ma folytatódik a Regnum Marianum Akadémia 9.00 órától az egyházgellei …
-
A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt ma nyilvánosságra hozta az Európai Parlamentbe való választás jelölő listáját. Az első helyet, ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a jelenleg is euróképviselőként tevékenykedő Sergej …
-
Ma 17.00 órai kezdettel a Szepsi Városi Művelődési Központ és a Csemadok Szepsi Alapszervezete rendezésében a kultúrház nagytermében felelevenítik a Kárpát – medence egyik legjelentősebb csoportjának eddigi munkáját.
-
Ma a Harmonia Sacra Danubiana nemzetközi egyházművészeti és egyházzenei fesztivál újabb eseményeként különleges, több mint száz évvel ezelőtt szerzett mű ősbemutatójára kerül sor.