A párkányi csata 325. évfordulójának tiszteletére tegnap tudományos konferencia zajlott, ma délben pedig felavatják Sobiesky János lovas szobrát Párkányban. Tíz órakor szentmisével kezdődik az ünnepség, majd délben kerül …
Archívum
-
-
A második nyugdíjpillér november 15-e és 2009. június 30-a között ismét nyitva áll. Hét és fél hónap áll mindazon spórolók rendelkezésére, akik úgy vélik, mégsem előnyös számukra ez …
-
A Plus7dní legújabb száma beszámol arról, hogy Bugár Béla volt MKP-elnök, miután véglegesen visszavonul a politikából, új szerepben próbálja ki magát.
-
Határon túli magyar fiatalok immár hagyományosan együtt emlékeztek az 1956-os forradalomra Budapesten, a Rákóczi Szövetség által szervezett Gloria Victis ifjúsági találkozón, melyet történelmi versennyel is összekötöttek a szervezők.
-
A Pátria Rádió Világosság című műsor katolikus kiadása legközelebb vasárnap reggel jelentkezik.
-
A szlovák-magyar viszony egyik alapkövének tűnik mostanság, hogy ki mond keményebb véleményt a másikról. Sajnos, a sajtó is mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a feszültég ne csökkenjen, …
-
A Csemadok Komáromi Területi Választmánya -hagyományaihoz hűen -, október 23-án a Komáromi járás keleti csücskében, Karván emlékezett az 1956-os magyar forradalomra.
-
Tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a Dobšinský mesés Gömörje c. rendezvény október 22-24. között a Rimaszombati Városi Művelődési Központban.
-
Október első hétvégéjén került sor a Magyarországi Tájházak VI. Országos Találkozójára a Somogy megyében található Szennán, a helyi Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény születésének 30. évfordulója alkalmából. A konferencián részt …
-
Azok az ügynökségek, melyek munkaerő-kölcsönzéssel foglalkoznak, már jelezték, hogy csökken a kereslet az új munkaerő iránt.