AUTÓK – Vas Gyula rovata
Ha 2007-ben, az új Fiat 500-as bemutatkozásakor valaki azt mondja: ennek az aranyos csöppségnek egy behemót hétszemélyes változata is lesz, valószínűleg sürgősen elmeorvoshoz küldik az illetőt.
AUTÓK – Vas Gyula rovata
Ha 2007-ben, az új Fiat 500-as bemutatkozásakor valaki azt mondja: ennek az aranyos csöppségnek egy behemót hétszemélyes változata is lesz, valószínűleg sürgősen elmeorvoshoz küldik az illetőt.
Az autóknál előfordul, hogy akár generációváltások sora marad jószerivel észrevétlen, lásd a Golf 40 éves történetét. De az is, hogy az előző nemzedékből csak a név marad meg, …
A japán minimobil negyedik generációja 2010 óta van piacon, időszerűvé vált tehát a frissítése. Ami márt csak azért is jól sikerült, mert az összkép úgy maradt nőies, hogy …
A svéd gyártó idén alaposan átpofozott mindent, ami 60-as számmal kezdődik a termékskáláján. Megújult az S60, az XC60 – és a középkategóriás V60 kombi.
„A kombi és az egyterű zöldségeseknek való, a tisztességes autó lépcsős hátú – vallják világszerte a konzervatív vevők milliói. Nekik szánja az Audi a Győrben gyártott négyajtós A3-ast, …
Nos, örömmel jelenthetjük, hogy a Peugeot egy teljesen új modellel váltotta le a 308-ast. És mit gondolnak, minek nevezte el? Nem fogják kitalálni: 308-asnak!
A világ legnagyobb autógyára 2007-ben úgy döntött, hogy részben leváltja mennyiségi világbajnok modelljét, a Corollát. (Azért csak részben, mert a lépcsőshátú változat máig ezt a nevet viseli, sőt …
Szóval olyan tesztautó még nem járt nálam, amelynek a nevével lett volna a legnagyobb bajom. Mert egyrészt nem pontos, másrészt szinte kimondhatatlan.
Amikor a Nissan annak idején bemutatta a Qazana tanulmánymodellt, mindenki olyan folytatást várt, mint általában az autó-ujjgyakorlatok esetében. Tehát: ha szériagyártásba kerül a jármű, az attraktív megoldások kb. …
Az immár kínai tulajdonú svéd gyártónál gyorsan rájöttek, hogy a kizárólag háromajtós C30 nem jelenthet érdemi konkurenciát a német prémiummárkák kompaktjaival (Audi A3, BMW 1, Mercedes-Benz A) szemben.
Kapcsolat: info@felvidek.ma