Március 25-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, azaz hajnali 2 órakor 3 órára állítjuk az óramutatókat. Az egyórás alváselvonással járó nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik, azaz idén …
Itt és Most
-
-
A belpolitikai válságra a belügyminiszter és a miniszterelnök lemondása csak látszatkezelés, a jelenlegi helyzetre csak az előrehozott választások hozhatnak megoldást
-
A leváltott nagyszombati érsek, Róbert Bezák, arról beszél az Aktuality.sk hírportálnak, hogy miért döntött úgy, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után kilép a háttérből.
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) újonnan kinevezett kormánya csütörtökön megszavazta a programnyilatkozatát, amely összhangban van a kettős gyilkosság miatt idő előtt lemondott Robert Fico (Smer-SD) eddigi kormányának programjával.
-
Egyik legelismertebb felvidéki kortárs költőnk hosszan tartó súlyos betegség után március 22-én, csütörtökön hunyt el Dunaszerdahelyen. Kulcsár Ferenctől március 26-án, 13 órakor vesznek végső búcsút Dunaszerdahelyen, a Nagyudvarnoki …
-
Andrej Kiska köztársasági elnök ma hivatalosan kinevezte Peter Pellegrini kormányát, amely ezzel Robert Fico 3. kabinetjének helyébe lép. Az államfő korábban nem rejtette véka alá véleményét, miszerint fenntartásai …
-
A kitöltött nyomtatványokat március utolsó napjaiban nemcsak az adóhivatalokban, hanem több más helyszínen, így a városi hivatalokban, művelődési házakban, de még mozihelyiségekben, könyvtárakban is leadhatják.
-
Úgy tűnik, hogy Peter Pellegrini új kormányának legnagyobb gondja a belügyminiszter személyének megtalálása, az eddigi jelölések legalábbis erre utalnak.
-
(Frissítve) Andrej Kiska államfő kijelentette, egyelőre nem nevezi ki Pellegrini kormányát, néhány miniszterjelölttel ugyanis gondja akadt. Kiska március 20-án újra találkozott Pellegrinivel, és vázolta neki a kifogásait, egyúttal …
-
A Lucia Žitňanská távozása után üresen maradt igazságügy-miniszteri székre Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jelenlegi parlamenti frakcióvezetőjét, Gál Gábort javasolta a kormányt alakító Peter Pellegrininek.