Lemondásra szólította fel pénteken este a Magyar Közösség Pártja a szlovák kormányt. AZ MKP szerint amennyiben beigazolódnak a jelek, hogy Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová vélhetően a …
Itt és Most
-
-
Újabb ember távozik Robert Fico mellől, az egyik legközelebbi munkatársa, Roman Šipoš, a kormányfő irodavezetője Ján Kuciak meggyilkolása és a Smer képviselőinek az olasz alvilág tagjaival való összefonódásáról …
-
Több ezer ember gyűlt össze pénteken, március 2-án Pozsony belvárosában a Hviezdoslav téren, hogy részt vegyenek a meggyilkolt Ján Kuciak újságíró és élettársa, Martina Kušnírová emlékére szervezett meneten.
-
Ján Kuciak meggyilkolt újságíró utolsó, befejezetlen cikke nagy valószínűséggel a mezőgazdasági támogatások Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségben (PPA) történő elosztásának hátterére is ráirányítja majd a figyelmet.
-
Március 2-án késő délután országszerte több ezer ember készül a nagy hideg ellenére az utcákra vonulni, hogy megemlékezzen a meggyilkolt újságíróról, Ján Kuciakról és barátnőjéről, Martina Kušnírováról.
-
Bugárék kibővített elnökségének a több mint három órán át tartó tanácskozás után csupán annyira futotta, hogy a sajtó előtt kimondja: Kaliňáknak mennie kellene.
-
Simon a koalícióból való távozásra szólítja fel volt párttársait. Trošková és Jasaň a nyomozás befejezéséig távoznak a kormányhivatalból. Házkutatást tartott a rendőrség Vadala házában, hét személyt letartóztattak Zemplénben. Most már nemcsak …
-
Május 10-ig tart „Az év praxisa a Kárpát -medencében” pályázat a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. A pályázat meghirdetője az …
-
A Ján Kuciak és élettársa ellen elkövetett kettős gyilkosság miatt Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter lemondott a tisztségéről. A miniszter szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, saját döntése a lemondás, aminek az az oka, hogy …
-
A lakosság mintegy 20%-a a pénzügyi termékeket nem is ismeri, és további 40% csak részben rendelkezik ezen a területen ismeretekkel. Viszonylag jól tájékozott a lakosság negyede, és mindössze …