Hatalmas sajtóérdeklődés mellett került sor november 3-án, a MOL Arénában a főtribün bemutatására. A sajtó munkatársainak a várva várt DAC-Slovan mérkőzés előtti órákban mutatták be a 362 helyiségből …
Itt és Most
-
-
Egy bajtai olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a helyi hangosbemondón csütörtökön, már a kampánycsend ideje alatt, szlovákul és magyarul is kihirdették Bugár Béla felhívását, melyben arra …
-
Itt és Most
Kétszáz eurós bevételig nem kell járulékot fizetniük a szerződéssel foglalkoztatott nyugdíjasoknak
A szerződésre dolgozó nyugdíjasoknak a jövő év elejétől nem kell járulékokat fizetniük, amennyiben a keresetük nem haladja meg a havi 200 eurót. A szociális biztosításról szóló törvény szóban …
-
Peter Pellegrini beruházásért és informatizálásért felelős miniszterelnök-helyettes és Peter Žiga gazdasági miniszter a november 2-án tartott közös sajtótájékoztatón a bürokrácia csökkentésére irányuló intézkedéstervezetet mutatott be. A tervezet több mint …
-
Csaknem két hete tilos közzétenni a megyei választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatások eredményeit, s mától érvénybe lépett a kampánycsend, ugyanis a törvény szerint választási kampányt 48 órával a választások megkezdése …
-
A Sme rodina (Család vagyunk) politikai mozgalom szerint az ígértnél lényegesen alacsonyabb béreket kínál a dolgozóknak a Jaguar Land Rover (JLR) nyitrai üzeme. Az üzem vezetése ezzel nem …
-
2008. november 1-jén a 2008/09-es idény 14. fordulójában a pozsonyi Slovan csapata látogatott el a Csallóközbe. A lelátókat megtöltötték a két csapat focilázban égő szurkolói. A jó hangulatú …
-
Véget ért a megyei kampány. A Magyar Közösség Pártja öt megyében állított jelölteket. Pozsony megyében egy széles jobboldali koalíció tagjaként indul az MKP. Nagyszombat és Nyitra megyében önálló …
-
Menyhárt József vezetésével az első valóban jelentős politikai küzdelem vár a Magyar Közösség Pártjára a megyei önkormányzati választásokon, november 4-én. Az egész felvidéki magyar közösség és a politikai …
-
Németh Gabriella, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke, a Pozsony Megyei Önkormányzat alelnöke, az MKP Szenci Helyi Szervezetének gazdasági alelnöke, valamint helyi önkormányzati képviselő is. A felvidéki …