14.9 C
Bratislava
15.2 C
Dunajská Streda
12.7 C
Banská Bystrica
15.6 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Itt és Most

A jövő hónaptól 10,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Hogy ez valójában konkrétan mennyit jelent, annak az érintettek utánanézhetnek a Szociális Biztosító által elérhetővé tett...
Azok a nyugdíjasok, akik készpénzben kapják a nyugdíjukat postai úton, a hónap 2. és 16. napján, szeptemberben, az ünnepek miatt, kétnapos eltéréssel fogják ezt megkapni.

Olykor a botrányok is összeérnek

Ausztria történelmének legnagyobb környezetszennyezési botránya befolyással lehet arra a perre is, amelyben az EuroGas AG 3,2 milliárd dollár kártérítést követel Szlovákiától az EuroGas AG és a Schmid Industrieholding közötti licencelosztás ügyében.

Kormányfő: az ellenzék az állam szétzilálásának útjára lépett

Az ellenzék végérvényesen az állam szétzilálásának az útjára lépett. Ezt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő közölte csütörtöki nyilatkozatában, amellyel az állami költségvetéssel kapcsolatos parlamenti történésekre...

A Szlovák Posta kirendeltségei két hétvégén zárva maradnak

A járványhelyzet súlyosbodása, valamint amiatt, hogy a postai alkalmazottak közül nagyon sokan vannak kötelező karanténban, illetve munkaképtelenek, vagy ápolási díjra való jogosultság okán hiányoznak, az elkövetkező két hétvégén a Szlovák Posta összes kirendeltsége zárva lesz és az újságokat sem kézbesítik ezeken a napokon.

A nagyszombati autógyár dolgozói az új modellel ismerkedtek

Az új Citroën modell gyártását a PSA Peugeot Citroën Slovakia nagyszombati gyárában még a múlt év áprilisában jelentette be a PSA Peugeot Citroën francia...

Letette az esküt az új állami választási bizottság

Peter Pellegrini (Hlas-SD) házelnök előtt letették az esküt az Állami választási és pártfinanszírozási bizottság új tagjai a pozsonyi várban. A parlamenti pártokon kívül egy-egy...

MartFeszt pénteken: Széchenyi, civilek, foci és Amerika

Széchenyi meggyilkolásáról, civilek együttműködéséről, a nyilvánosság uralásáról, a TTIP veszélyeiről és a DAC jövőjéről szólt a MartFeszt második napja.

Tavaly a szlovák iparnak a munkaerőhiánnyal és a magas energiaárakkal kellett megküzdenie

A 2023-as esztendő több szempontból próbára tette a szlovák ipart. Az egyik legnagyobb problémát a képzett munkaerő hiánya okozza. Az Ipari és Közlekedési Szövetségek...

Csáky: nem tudom elképzelni, hogy tisztességes ember Bugárra szavazzon

Csáky Pál EP-képviselővel az aktuality.sk portál Fair Play című műsora készített beszélgetést, amelyből megtudjuk, kibékült-e Csáky és Bugár Béla, vagy hogy miért lépte át...

Szlovákiában tavaly több mint egymillió autót gyártottak

Tavaly Szlovákiában az előzetes adatok alapján 1 080 000 gépkocsi készült, a 2022-es évhez képest csaknem 100 ezerrel több. Erről a Szlovák Autóipari Szövetség...

Mától szigorú kijárási tilalom lép életbe

Szlovákiában reggel 5 órától szigorú kijárási tilalom lépett életbe, kevés kivétellel. Az intézkedés január 24-ig marad érvényben.

Szeptembertől emelkedik a pályakezdő pedagógusok bére

Szeptembertől emelkedik a pályakezdő pedagógusok fizetése. A béremelést az SNS által javasolt törvénymódosítás teszi lehetővé, melyet szerdai ülésén jóváhagyott a parlament. Martina Lubyová (SNS) oktatásügyi...
57948

Nagyszombat és a Nagyszombati kerület emlékei

22. alkalommal kerül megrendezésre december 8-án a „Nagyszombat és a Nagyszombati kerület emlékei" címet viselő műemlékvédelmi szeminárium. A rendezvényt Nagyszombat városa és a...