Tomáš Taraba független parlamenti képviselő további képviselőkkel együtt javaslatot terjesztett a parlament elé, mely lehetetlenné tenné, hogy az alkotmánybírák megakadályozhassák az előrehozott választásokat szorgalmazó népszavazás kiírását. Amint azt …
Itt és Most
-
-
Bordás Sándor pszichológust kerestük meg a témában, aki első gondolatként leszögezte: a beleegyezés nélküli szex bűncselekmény. Hogy mégis miért gondolhatja bárki is úgy, hogy beleegyezés nélkül is rendben …
-
Országos oltáskampányt indít az Egészségügyi Minisztérium – írja a TASR. A kezdeményezés május elején indul, fő célja pedig az átoltottsági szint növelése lesz. A kampány három szakaszra oszlik: …
-
Az oltás a megoldás, így mindent, ami az emberek oltási kedvét és a biztonságos oltóanyaghoz való gyors hozzáférést segíti elő, pozitívan értékelünk. Üdvözöljük ezért azt a lehetőséget is, …
-
Eduard Heger kormányfő megköszönte, hogy a parlament keddi plenáris ülésén bizalmat szavazott a kormánynak és megszavazta a kormányprogramot. Boris Kollár, a parlament elnöke úgy véli, nem ismétlődik meg …
-
Itt és Most
Heger szerint Ausztria kulcsfontosságú partner, és reméli a jószomszédi viszony erősödését
Sebastian Kurz osztrák kancellár reményét fejezte ki Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek kedden, hogy a koronavírus-járvány legyőzése után a kétoldalú osztrák-szlovák gazdasági kapcsolatok „gyorsan visszatalálnak a válság előtti szintre …
-
Hivatali jogkörrel való visszaélés bűntette miatt benyújtotta a vádindítványt hétfőn Dobroslav Trnka volt főügyész ellen a Pozsony I. Járásbíróságra a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze – tájékoztatta a …
-
Eduard Heger kormányának megvolt a lehetősége, hogy kijavítsa a kormányprogram hibáit. Ehelyett Igor Matovič kormányának kozmetikázott programja került az asztalra. A Szövetség pártjainak (MKP, Híd, Összefogás) képviselői felajánlottak …
-
Eduard Heger (OĽANO) kormányának bizalmat szavaztak a parlamenti képviselők. 144 jelenlévő képviselő közül 89 megszavazta a kormányprogramot, 55-en ellene szavaztak. A kormánynak legalább 76 voksra volt szüksége. Pénteken …
-
Az őshonos nemzeti kisebbségek európai szervezete, a FUEN alapos munkát végzett, kezdeményezését az európai bíróság csaknem teljes egészében legitimnek minősítette. Ám az Európai Bizottság megint az elzárkózást, az …

