A Denník N információi szerint bírósági határozat van Martin Glváčnak, a parlament alelnökének maffiás kapcsolatáról. A portál szerint Glváč kapcsolatban állt Jozef Svobodával, a pozsonyi alvilág egyik vezéralakjával. …
Itt és Most
-
-
A parlamenten kívüli Jó Választás (Dobrá voľba), Tomáš Drucker pártja megerősítette, hogy a Híd tárgyalásokat kezdeményezett velük a választások előtti együttműködésről. A párt szóvivője ugyanakkor azt nyilatkozta a …
-
Az Összefogás mozgalom az ötpárti tárgyalások lezárta után kialakult helyzettel kapcsolatban az alábbi sajtónyilatkozatot juttatta el szerkesztőségünkbe: Az Összefogás felháborodottan veszi tudomásul, hogy pár nappal az ötpárti tárgyalások …
-
A Fortuna Liga 14. fordulójában a Szered csapata látogatott a dunaszerdahelyi MOL Arénába, ahol a sorozatos DAC-támadások ellenére sem született gól, így 0:0-s döntetlen született. Volt mit törlesztenie …
-
A szlovákiai gyógyfürdők 2018-ban 179 213 páciens számára nyújtottak gyógykezelést. Összehasonlítva a 2009-es évvel, a gyógykezelések száma 33,8 százalékkal emelkedett, de csökkent a fürdőkben eltöltött éjszakák száma, mivel …
-
Szlovákiában jelenleg az utóbbi húsz évhez viszonyítva a legmagasabb a méhészek száma. Napjainkban hivatalosan 19 150 méhészt tartanak nyilván az országban, akik 305 000 méhészettel rendelkeznek. Tíz évvel …
-
Mint Szegi Aranka,a komáromi KompAkt nonprofit szervezet tagja a Felvidék.ma-nak kifejtette: minden egyes szlovákiai állampolgár éves szinten átlagosan 480 kilogrammnyi vegyes háztartási hulladékot termel.
-
Novembertől nem szerepelhetnek vadállatok Szlovákiában a cirkuszokban és más szórakoztató nyilvános rendezvényeken. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium novembertől hatályos rendelete értelmében a nézők nem láthatnak többé a porondon …
-
Daniela Švecová, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke lemondásra szólította fel Jarmila Urbancovát, a bíróság jelenlegi alelnökét, s egyben megbízott elnökét. A TASR hírügynökséget erről maga Švecová tájékoztatta. Švecová …
-
„A Híd történelmi esélyt kapott, amelyet felelőtlenül eldobott. Részben jóvátehette volna 2016-os hibáját, amiért saját választói is kritizálták, elhatárolódhatott volna a kočneri maffiaállamot működtető Smertől. Ehelyett a végsőkig …