Az SZK Bírói Tanácsa megvizsgálta a bírók tavalyi vagyonbevallását, és megállapította, hogy egyes bírók a fizetésüknél nagyobb bevételre tettek szert. Lenka Praženková, a tanács elnöke szerint többek között …
Itt és Most
-
-
A videófelvétel nyilvánosságra kerülése után Jaromír Čižnár főügyész nem találhat indokot arra, miért nem lép fel Dobroslav Trnka ellen – állítja Juraj Šeliga, a parlamenten kívüli Az Emberekért …
-
„A Magyar Fórum – MKP – Összefogás egy kompromisszumot kötött annak érdekében, hogy közösen tudjanak listát állítani. Ezért az Összefogás megteremti a jogi feltételeit a közös lista állításának …
-
A tárgyaló felek közül az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás elutasítja a Smerrel való kormányzati együttműködést, míg a Híd és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint konszenzusos …
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő úgy véli, más utakat kell keresni az igazságügyi reform parlament elé terjesztéséhez. Ezt a szerdai kormányülést követően mondta a miniszterelnök, miután a képviselői klubok …
-
A 0:0-val záródó 90 perc után büntetőkkel jutott tovább a DAC csapata a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe, kiejtve a tavalyi kupagyőztes Nagyszombat együttesét. Hideg időben léptek a csapatok a …
-
Szerdán hivatalosan bejegyezte a belügyminisztérium az Elegünk Van! (Máme toho dosť!) nevű pártot. A mozgalmat azok az elégedetlen gazdák alapították, akik a traktoros tüntetéseket is szervezték. A TASR …
-
Nem jutottak közös nevezőre a Gál Gábor (Most-Híd) igazságügy-miniszter által előterjesztett igazságügyi reform kérdésében a koalíciós képviselők, ezért a plénum nem tárgyalt a javaslatról, nyilatkozta a miniszter a …
-
A kormány és az ország irányítása sokkal jobban működne, ha valamennyi kormánypárt elnöke tagja lenne a kormánynak, ha irányítanák valamelyik minisztériumot és személyesen felelnének érte – jelentette ki …
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő a szerdai kormányülés után azt mondta, nem érti, miért világította át valaki kétszáz alkalommal is Jaromír Čižnár főügyészt. Hozzátette, reméli, a vizsgálat kideríti ezt, …