Mezőgazdasági fórum Érsekújvárott
Felvidék.ma képriportAz eseményről szóló cikkünk ITT>> olvasható.
Nemcsak a három győzelem, de a ráadás is megvan – Képriport
Dunaszerdahelyen, december 10-én a kedvezőbb időjárási körülmények között a 3777 fizető néző és ki tudja még mennyi felvidéki magyar izgatottan várta, vajon a hazai...
DAC-Trencsén, az első vereség az új stadionban – Képgaléria
Sajnos, nem tartott ki a vénasszonyok nyara a szombati DAC-Trencsén mérkőzésig, így az esős, nedves pályán nehéz volt a labda és a sárga-kék játékosok lába is. Igaz, sem...
Adventi muzsika Somorján a jótékonyság jegyében
Kárpátalja nincs egyedül! Erre az üzenetre válaszul jótékonysági hangversenyt szervezett 2017. december 8-án a somorjai református gyülekezet.
A programot a Pozsonyi Református Egyházmegye hirdette meg...
Lévai Fotográfiai Napok tizenegyedszer
Május 11-én öt fotóművész tárlatainak megnyitásával vette kezdetét az idei Lévai Fotográfiai Napok. A nemzetközi fotográfiai fesztiválon magyar, lengyel, szlovák, cseh valamint francia alkotó is bemutatkozott.
Kisboldogasszony főbúcsú Bacsfa-Szentantalon
Kisboldogasszony ünnepe alakalmából szeptember 8-án, szombaton késő délután szabadtéri szentmisét tartottak Bacsfa-Szentantalon.
Egészségkárosodottak szervezeteinek adventi ünnepsége
Az idei adventi időszakot a GRACE – Egészségkárosodottak és Mozgáskorlátozottak Nagypakai Egyesülete a helyi kultúrházban rendezett közös ünnepi programmal tette emlékezetessé. A rendezvény a...