Az Európai Bizottság az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében 910 millió eurót fordít az európai és az ukrán védelmi ipar megerősítésére, a beruházások célja mások mellett a haderő-mobilitás …
Kitekintő
-
-
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el, a másikból száll fel az eredménytelen szavazást jelentő fekete vagy a sikeres …
-
Az illegális migránsok elenyésző része valódi menekült, hiszen kevesen tesznek kísérletet a menekültstátusz elnyerésére, ahol személyazonosító okmányt kellene bemutatni és igazolni azokat az állításokat, miszerint ők valóban menekültek …
-
A Hazajáró Honismereti Turisztikai Egylet újabb mérföldkőhöz érkezett, amikor a magyar turistaság egyik bölcsőjében, Dobogókőn létrehozta a Hazajáró Turistaházat, melynek ünnepélyes átadására április végén került sor. A festői …
-
Az ukrajnai háború tartós lezárására irányuló amerikai lépésekről egyeztetett telefonon Marco Rubio amerikai és David Lammy brit külügyminiszter kedden, nem sokkal az amerikai-orosz hasonló témájú külügyminiszteri telefonbeszélgetést követően …
-
A pápaválasztás hivatalos kezdő időpontja május 7-én délután fél ötkor lesz, akkor zárják rá a bíborosokra a Sixtus-kápolna ajtaját – közölte a szentszéki szóvivő keddi sajtótájékoztatóján, amelyen további …
-
Az erős Közép-Európa nemcsak egy regionális érdek, hanem egész Európának is érdeke – jelentette ki Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök ma Varsóban, a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozója alkalmából …
-
Peter Pellegrini szerint elengedhetetlen a régió jó összeköttetésének biztosítása minőségi vasúti és autópálya-infrastruktúrán keresztül. A szlovák köztársasági elnök kedden Varsóban az európai szintű túlszabályozottság elleni küzdelemre szólított fel. …
-
Az Európai Unió lemarad a mikrochipek piacán zajló globális versenyben, valószínűtlen, hogy teljesíteni fogja azt a célját, hogy 2030-ra 20 százalékos részesedést szerezzen ezen a piacon – közölte …
-
A pápaválasztó konklávé május 7-én kezdődik – jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő. Az időpontról a bíborosi testület tagjai határoztak a Ferenc pápa halála óta tartott hétfői, ötödik …