A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a munkácsi II. Rákóczi Ferenc magyar középiskola tanévnyitóján az intézmény vezetői nem engedélyezték a magyar jelképek használatát. …
Kitekintő
-
-
Megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított Kárpát-medencei Lovas Program nyílt pályázati felhívása – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság. A program célja az egészséges életmód és a rendszeres sport ösztönzése …
-
2023. szeptember 2-3. között immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a türk-, és tatár népek dobrudzsai hagyományőrző fesztiválját a Kara Ulis Kurultait, a tengerparti Venus településen, illetve Medigia, Konstanca …
-
Magyarország jó szövetséges, azt kell megmutatni mindenkinek, hogy mindig is jó szövetséges volt, és mindig is az lesz – jelentette ki a köztársasági elnök hétfőn a Külgazdasági és …
-
Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának ún. „tényfeltáró” küldöttsége május közepén járt Magyarországon, a látogatásról készült jelentést a szakbizottság mai ülésén fogadták el. A küldöttség látogatásának célja volt …
-
Kitekintő
Nemzetpolitikai Államtitkárság: hamarosan érkezik a megemelt összegű oktatási-nevelési támogatás a külhoni magyar szülőkhöz
A támogatások kifizetése – amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a külhoni partnerszervezetek lebonyolításában valósul meg – a mai napon indul el a szlovákiai támogatások első ütemének …
-
A Magyar Atlanti Tanács Elnöksége szeptember 2-án, simonpusztai kihelyezett ülésén az alábbi közös állásfoglalást fogalmazta meg, mindamellett létrehozták a Magyar Atlanti Tanács Antall József Díjat. Mint az elfogadott …
-
A Nyugat-európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat Alapítvány „EMLÉKEZZETEK MEG ELÖLJÁRÓITOKRÓL “ címmel négynapos hittudományi tanácskozást tartott – ez alkalommal Piliscsabán. A 2023. augusztus 31. és szeptember 3. közötti …
-
Elfogadhatatlan, ami Ukrajnában a kárpátaljai magyarsággal történik – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára annak kapcsán, hogy a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola magyar vezetőjének …
-
Kitekintő
Pócza István: első kézből tájékozódhattak az európai helyzetről az amerikai nézők Orbán Viktortól
Az amerikai nézők egy fontos döntés, egy választás előtt első kézből tájékozódhattak az európai helyzetről Orbán Viktor miniszterelnök Tucker Carlsonnak adott interjújából – jelentette ki a Batthyány Lajos …

