A külföldiek körében is népszerűek a Szlovákiában tavaly ősszel bevezetett, széles rétegek számára ingyenes vasúti utazást biztosító kedvezmények – jelentette a noviny.sk szlovák hírportál.
Múltidéző
-
-
Szklabonyáról, erről a szlovák-magyar nyelvhatáron települt nógrádi községről, a tót atyafiak és a jó palócok találkozási pontjáról, az egykor Kürtabonynak és Mikszáthfalvának is nevezett, a nagy palóc író …
-
Ha Mikszáth Kálmán, illetve ősei, rokonai, barátai-ismerősei nyomában járunk, feltétlen meg kell állnunk nagyszülei szeretett falujában, Ebecken. Szellemét idézhetjük itt bőven, a helység temetőjében pedig a régi ebeckiek …
-
Elindult az első magyar nyelvű, külföldi autópálya-matricákat árusító weboldal, a megallasnelkul.hu, jelenleg négy szomszédos ország, Ausztria, Csehország, Szlovákia és Szlovénia vignettája érhető el érvényességi idő szerinti bontásban,
-
Nem túlságosan közismert tény, hogy a 2. világháború utolsó szakaszában, 1945 telén és tavaszán az erőteljes szovjet előrenyomulás következtében visszavonulni kényszerülő német hadsereg mellett a korábban velük együtt …
-
A Pozsonyi Állami Levéltár archívumában található az a bírósági irat, amely egy boszorkánysággal vádolt csoport peréről számol be. Az alábbiakban betekintést nyújtunk a Felvidéken folytatott boszorkányperek egyikébe.
-
Amennyiben a család úgy tervezi, hogy külföldre indul nyaralásra, a szülőknek nem szabadna megfeledkezniük arról, hogy a legkisebbeknek is szükségük lesz útlevélre.
-
Ha az Ipoly egyik mellékvizének, a Búr-pataknak völgyét végigjárjuk, a mai Szántót is útba kell ejtenünk. A tulajdonképpen két településből – Szántóból és Hévmagyaradból, avagy Magyaradból – egyesült …
-
Nemrégiben írtam Szaszák György legfrissebb könyvéről. Kritikus megjegyzéseket is tettem. A Kassai kapuk c. kötettel kapcsolatosan kitértem arra, hogy Schönherz Klári a szerzőnek adott interjújában rosszul emlékezett egy …
-
Erdélyt Drakula grófja, Felvidéket vérszomjas úrnője, Báthory Erzsébet legendája tette ismertté a véres történetek kedvelői körében. A törcsvári Drakula kastély, a csejtei várral szemben, ma sokkal jobb állapotban …