Nagy József, európai parlamenti (EP) képviselő decemberi meghívására számos neves nemzetközi és hazai előadó és már több mint 100 iskolaigazgató és iskolafenntartó-polgármester jelezte részvételét a magas szintű szakértői …
Művelő
-
-
A Via Nova „Csatlakozz a jövőhöz!” címet viselő választási programjának bemutatására január 19-én kerül sor Komáromban.
-
Második alkalommal rendezik meg január 16-án a Hagyományőrzők bálját Komáromban. Egy újfajta kezdeményezésről van szó, hiszen nem mindennapi jelenség, hogy együtt báloznak íjászok, betyárok, huszárok, csikósok vagy éppen …
-
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Intéző Bizottsága Vők (Fél) községbe hívja össze a XXIII. Szövetségi Közgyűlést február 6-ra.
-
A 2013-2015-ös időszakban a Selye János Egyetem két nagy ívű, sikeres pályázatot tudhat a háta mögött. Mindkét pályázat EU-s források bevonásával valósult meg.
-
Rajzoljátok vagy fessétek le Nagy-Magyarország egy jelentős építészeti vagy természeti kincsét, s versenyezzetek.
-
A Nyitra és Vidéke Célalap és a Zoboralji Községek Regionális Társulása személyes találkozó keretében szeretne tájékoztatni a szlovák parlament által elfogadott és a 2016/2017-es tanévtől várhatóan életbe lépő …
-
Pölhös Éva és Pölhös Eszter egyedi világába enged betekintést az ipolysági MyHont Café irodalmi kávéház idei első kiállítása. A Pölhös nővéreknek ez volt az első önálló tárlatuk. Az …
-
Az INEKO gazdaságkutató intézet a közelmúltban megjelentette azt a listát, amelyben néhány kritérium alapján rangsorolta az alap- és középiskolákat.
-
Vízkereszttel elkezdődött a farsang. A báli szezont idén Rimaszombatban a Tompa Mihály Református Gimnázium és a Matica slovenská bálja indítja. A rimaszombati Csemadok várva várt mulatságára február 5-én …