X. KEN, negyedik nap: főszerepben a sport
A X. Komáromi Egyetemi Napok negyedik napján a sporté volt a főszerep, ahol több mint 100 hallgató vett részt különböző sportágakban. Voltak köztük labdarúgók,...
Játékok éjszakája a Komáromi Egyetemi Napokon
A X. Komáromi Egyetemi Napok harmadik napján színes és szórakoztató programok várták az érdeklődőket Komárom különböző helyszínein. Nyitó programként a TDK, azaz a...
A Lévai Garammenti Néptánc Együttes utánpótlás nevelése
Minden pénteken, délután 15 órától 17 óráig foglalkoznak a Garammenti Néptánc Együttes utánpótlásával Léván a Csemadok Lévai Alapszervezete székházában a Honvéd utca (Vojenská) 21...
Gerendai és Világi a Komáromi Egyetemi Napokon
Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Komáromi Egyetemi Napok második napján több neves vendéget is fogadtak a házigazdák. Gerendai Károly a Sziget fesztivál kezdeteiről,...
Apa kezdődik – megnyitották a Komáromi Egyetemi Napokat
A jubiláló X. Komáromi Egyetemi Napok hétfői, április 7-i napjával folytatódtak rendezvényeink, amelyek a Konferenciaközpontban kerültek megrendezésre. Elsőként Szabó Dávid, a Hallgatói...
Országos elődöntővel nyitották meg az Erdélyi János- emlékévet Nagykaposon
A verseny nyitotta meg a város jeles alakja születésének kerek évfordulója alkalmából meghirdetett Erdélyi-emlékévet. Április 1-jén, Erdélyi János születésének 200. évfordulóján, Nagykaposon zajlott...
Új tagszervezettel gazdagodott a Diákhálózat
A hétvégén tartotta rendes tavaszi közgyűlését, a Hallgatói Parlamentet a Diákhálózat (DH) Bátorkeszin. A szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő szervezethez a besztercebányai Mikszáth Kálmán Diákklub...
Megkezdődött a X. KEN!
Április 4-én útnak indult a jubileumi X. Komáromi Egyetemi Napok programsorozata. Elsőként az egyetemisták számára külön meghirdetett véradás vette kezdetét, majd pedig délután...
Komáromi Egyetemi Napok – előzetes
Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, megemlékezés a Felvidékről kitelepítettek emléknapján, Hátizsákkal a világ körül, csocsóbajnokság és még sok minden más várja azokat, akik kilátogatnak a Komáromi...
A harkácsi bábosok köszöntet mondanak a BGA támogatásért
Harkácsi Pimpó Bábcsoport ismét eredményesen pályázott a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázaton 2013-ban. A bábcsoport már tizenöt éve működik. Minden évben részt...
Új Via Nova Ics Alapszervezet alakult a rozsnyói járásban
Tornagörgőn ünnepélyes keretek közt új alapszervezete alakult a Via Nova Ifjúsági Csoportnak március 30-án. A megalakuló ülésre meghívást kaptak a faluban működő civil,...
III. Parabaranta Bajnokság Komárom
A Felföldi Baranta Szövetség és Tolma Baranta április 4-én észak-Komáromban rendezi meg a III. Parabaranta Bajnokságot, melyre március 31-ig lehet nevezni. A verseny...