A Hídverő Napok az ezeréves sorsközösség jelképe
Életem meghatározó élménye az I. Hídverő Napok. Felejthetetlen, mert a háború után először történt meg, hogy a Duna két partján működő önkormányzatok közös rendezvényt szerveztek. Maradandó, mert kinyilvánította a hatalom, hogy mindent megtesz a határon átnyúló rendezvények megvalósítása ellen. Örök emlék, mert emberáldozattal járt: egy 16 éves, mosolygós gimnazista lelte halálát a Duna habjai között. Retkes Jánosnak hívták.
Káosz csapdákkal és csábításokkal
Mielőtt bármit is mondanék, le kell szögeznem: nem áll szándékomban okoskodni, a tudományt bántani, vagy vakon téríteni. Csak annyit mondanék: a Covid és a...
Van sapkája? Nincs? Bumm! – avagy egy kis felvidéki magyar kórkép
Érdekes jelenséget produkál a világháló szabadsága, olyan emberek találnak virtuálisan egymásra, akik közös levegőn talán egy órát sem bírnának ki a többiek társaságában.
Az éppen...
Akinek az emléke örökké bennünk él….
Alig találkoztunk személyesen, mégis, mintha mindig ismertük volna egymást. Elég volt rátekinteni a Facebook-oldalára (ilyen irányú egyetlen pozitívuma van ennek az oldalnak), elolvasni egy...
Farkas Iván: Martin Klus Nyitra megyében
A Nyitra Megyei Önkormányzat hétfői képviselő-testületi ülésén megjelent Martin Klus, a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára, s kérte, hogy szólhasson a jelenlévőkhöz. Felszólalása kezdetén mi,...
Hova lettél, egykor emberségből példát mutató Hollandia?
Száz esztendővel ezelőtt Hollandia, a holland emberek fogalomszámba mentek, a társadalmi tolerancia, az igazi liberalizmus megtestesítői voltak, segítőkész, szolidáris társadalom nemcsak a németalföldi polgárok számára, hanem szerte a világban bajba jutott, szerencsétlen sorsú embertársaik iránt is.
Viccelődni tilos
Isten egyik legcsodálatosabb ajándéka a humor. Vagy mondjuk akár így: a képességünk, hogy nevetni tudjunk gyarlóságainkon, fogyatékosságainkon. Mert a humor ilyen: fölnagyít valamit, hogy...
Ki feszül föl a szivárványra?
Mostanában egyre gyakrabban gondolok vissza a gyermekkoromra. Párhuzamokat keresek az akkori és a mostani világ között. Még tisztán emlékszem azokra az időkre, amikor évente...
Lopott hármas halmon álló lopott kettős keresztet oltalmazó tolvaj kéz: íme egy szlovák Trianon-emlékmű
Bár a szlovák-magyar kapcsolatok sokak (köztük a külügyi vezetők) szerint történelmi csúcson vannak, azért mindig belefér egy-egy jól elhelyezett övön aluli ütés az utódállamok...
Futóbolondok, csalók, agitátorok – Roger Scruton könyvéről és az újbeszél fogalmáról
Sir Roger Scruton vitákat gerjesztő könyvében tűpontosan fogalmazta meg, mi is a baloldal, és hogyan működik a nagyvilágban. Azért is fontos tisztában lennünk a...
A remény 84 perce…
Biztosan sokan látták „A halál 50 órája“ című filmet, ahol a visszavonuló, és gyakorlatilag a II. világháborút már elvesztett német csapatok az Ardeneknél még...
LMBTQ Felvidék
Tettük ezt majdnem szabad akaratunkból, mert az eddigi tapasztalataink alapján mi, mint őshonos nemzeti kisebbség, az EU számára csak egy lepkeszellentés vagyunk, azaz semmik és senkik. Mindezek után tisztelettel kérjük a mindenható Brüsszelt, hogy foglalkozzon velünk, mint igazi problémával, mint „valós“ kisebbséggel.