Pozsonyban, az elnöki palotában fogadta Li Hung-Csungot, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottságának első alelnökét Peter Pellegrini köztársasági elnök. A megbeszélés fő témája a Kínával folytatott …
kína
-
-
Az Egyesült Államok és Kína „fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat” kötött a pekingi amerikai–kínai csúcstalálkozón – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai …
-
Kína határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alap és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli illegális egyoldalú szankciókat – jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a …
-
Aki ismeri a felfuvalkodott békáról szóló mesét, melyben a béka azzal kérkedik társai előtt, hogy ha akarna, ő is tudna akkora lenni, mint a mezőn legelésző kövér ökör, …
-
Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények …
-
Kína kész együttműködni Finnországgal az Egyesült Nemzetek Szervezetére (ENSZ) épülő nemzetközi rendszer megőrzésében és egy többpólusú világrend előmozdításában – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök Petteri Orpo finn …
-
Az elmúlt évben a kínai-amerikai kapcsolatok több kihívással szembesültek, összességében azonban megőrizték stabilitásukat – közölte Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden, a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján. A …
-
Hszi Csin-ping kínai elnök kész tovább dolgozni Donald Trump amerikai elnökkel azon, hogy szilárd alapokra helyezzék a kétoldalú kapcsolatokat, és kedvező környezetet teremtsenek mindkét ország fejlődéséhez – jelentette …
-
Európa autógyártói vámokkal és kemény versennyel küzdenek az elektromos járművekre való átállás közepette. Az új eladási és piaci részesedési adatok rámutatnak, hogyan alakul át a szektor. Európa autóipara …
-
Kína továbbra is a párbeszéd és a politikai rendezés előmozdítását támogatja az ukrajnai háború ügyében – közölte Hszi Csin-ping kínai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésében. …

