Közel száz, a közelmúltban végrehajtott ingatlanelkobzást igazoló dokumentumról számolt be február 27-én Pozsonyban a Magyar Szövetség. A párt székházában tartott sajtótájékoztatón Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke és …
Magyar Szövetség
-
-
Újabb nyertes pályázatról számolt be közösségi oldalán Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Magyar Szövetség alelnöke. A község ezúttal a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Alapjától nyert támogatást az iskolai étkezde …
-
„Február 27-én viseljük a fekete szalagot, és mutassuk meg, hogy vannak még megoldásra váró problémák a felvidéki magyar közösség életében és a lelkünkben is” – nyilatkozta Gubík László, …
-
A nyitrai zsinagógában szervezett politikai beszélgetést a Töréspont (Bod zlomu) elnevezésű népszerű szlovák műsor két felvidéki magyart a kamerák elé állítva. A két moderátor (Dírer-Vagovič) Gubík Lászlóval, a …
-
Önállóan akar indulni a választáson a parlamenten kívüli Magyar Szövetség – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Magdeme Klára, a párt szóvivője. A jelenlegi ellenzéki pártokkal is tárgyalnak az …
-
A Magyar Szövetség február 13-án, a párt pozsonyi székházában tartott sajtótájékoztatót „A kormány behúzta a gazdasági kéziféket” címmel. A rendezvényen Iván Tamás gazdasági szakpolitikus és Mészáros András gazdasági …
-
Maffiaszerű hálózatról és szervezett földlopásról beszél egy volt állami vezető a Beneš-dekrétumokhoz kapcsolódó ügyekben. Ján Marosz állításait most Gubík László is megerősítette, aki szerint a kormány el akarja …
-
A lévai Reviczky Ház adott otthont a Magyar Szövetség elnökét vendégül látó lakossági fórumnak. Gubík László a szülővárosában a közélet aktuális kérdései mellett összegezte az elnöksége elmúlt közel …
-
A Magyar Szövetség közleményben reagált az Alkotmánybíróság döntésére. Mint hangsúlyozták, tiszteletben tartják a testület határozatát, ugyanakkor a jogi és politikai küzdelmet tovább folytatják annak érdekében, hogy – megfogalmazásuk …
-
Meghirdette a 2026-os évre szóló támogatási pályázatait Nyitra megye a kultúra, sport, idegenforgalom és a civil kezdeményezések területén. A felhívás a megye honlapján jelent meg, a pályázatokat február …

