Portálunk már többször beszámolt Méri Eszter fantasztikus sikereiről, legutóbb idén júniusban, amikor a második helyet szerezte meg az ifjúsági szlovák bajnokságon, Zsolnán. Áprilisban pedig Szabadkán nyert nemzetközi tornát. …
Sport
-
-
Pár pillanatra elejéig tekintsünk vissza a DAC – Trencsén mérkőzésre. A pálya szélén állva, mi ezt láttuk:
-
Ahogy teltek a percek az akarat görcsös igyekezetté vált, ami nem tett jót játéknak, a rengeteg helyzetet kialakító hazai csapatnak és az eredménynek sem, ami a mérkőzés lefújásáig …
-
A válogatott szünetben sem maradtak foci nélkül a dunaszerdahelyi gárda drukkerei: a DAC a Sepsi OSK csapatát fogadta a MOL Arénában felkészülési mérkőzésen. Az 5674 néző fergeteges hangulatot teremtett …
-
Az az akadémia nemcsak a városnak, hanem az egész régiónak a büszkeségére válik. Világszínvonalú hátteret kaptak, amit kötelez is a jó teljesítményre.
-
Ez a három pont továbbra is biztosítja a bajnokságban a Slovan mögött a DAC-nak a második helyet.
-
Idén ötödik alkalommal Dunaszerdahelyen rendezték meg a Nemzetközi Seishin Gálát. A verseny egyben Kovács Kata Zsófia emlékverseny is.
-
A féli alapiskola udvarán többfunkciós pályát adtak át november 5-én. A felső-csallóközi település iskoláit és lakosait, a sportklub tagjait szolgálja majd a létesítmény. A faluban nagy hagyománya van …
-
Legutóbb májusban számoltunk be a Somorjai Vívóklub felvidéki sikereiről, Bittera Kittiről pedig márciusban írtunk, annak ellenére, hogy Kitti egész évben remekel! Most például a barcelonai FIE Satelit versenyen …
-
Hideg, nyirkos időben játszották le a régiós bajnokságok utolsó őszi fordulóját. A rimaszombatiak nem éltek a felkínálkozó lehetőséggel, így csak a második helyen zárták az őszi idényt. Gólzáporos …

