Petr Pavel cseh köztársasági elnök meghívására Prágába érkezett Andrzej Duda lengyel, Novák Katalin magyar és Zuzana Čaputová szlovák államfő, akiket katonai tiszteletadással fogadtak a Hradzsin első várudvarán.
V4
-
-
Csehország és Szlovákia továbbra is fenntartja és ápolni fogja legszorosabb együttműködését Közép-Európában és az euroatlanti szervezetekben is – állapította meg a két ország külügyminisztere, Jan Lipavsky és Juraj …
-
A külpolitikában Szlovákia nemzeti-állami érdekeit kell szem előtt tartanunk – jelentette ki Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter azután, hogy Robert Fico (Smer-SD) kormányfő hétfőn hivatalosan is beiktatta hivatalába. Mindketten …
-
Kitekintő
Lengyel kormányalakítás – A négy ellenzéki tömörülés megállapodott a parlamenti többség létrehozásáról
Az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról – közölte az ellenzék keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk, a Polgári Platform …
-
A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásából megvalósult projekt keretében szombaton az Ung-vidéki Nagykapos és Vidéke Társulás vendégül látta magyarországi és lengyelországi termelők és gazdák egy csoportját, hogy bemutassa nekik …
-
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az …
-
Elmélyítik a kölcsönös tájékoztatást a négy visegrádi ország hadseregei. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák hadsereg vezérkari főnökeinek prágai találkozóján megállapodás született egy közös információs …
-
Kitekintő
Kaució bevezetését kezdeményezik Brüsszelnél az ukrán gabonával kapcsolatban a V4 országai
Kaució bevezetését kezdeményezi az Európai Bizottságnál az ukrán gabonaszállításokkal kapcsolatban a négy visegrádi ország, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – jelentette be Marek Vyborny cseh mezőgazdasági miniszter kedden. …
-
Robert Fico volt kormányfő, a Smer-SD elnöke pártja külpolitikai prioritásait ismertette. Kiemelte, hogy bár az ország lételeme az EU- és NATO-tagság, de nem minden jó, ami Brüsszelből vagy …
-
Fontos, hogy a visegrádi csoport (V4) országai megértsék közös céljaikat és érdekeiket az Európai Unióban (EU) – hangsúlyozta Andrzej Adamczyk lengyel infrastrukturális miniszter abban a levélben, amellyel a …