39192

Adott két város, egy rendezvény, számos koncert és előadás, no és a tavasz. Mi másra is gondolhatnánk ezek hallatán, ha nem a Komáromi Napokra.

A Komáromi Napokra, amely Komárom mindkét oldalán a hétvégén veszi kezdetét – immár huszonkettedik alkalommal. Összeállításunkban a fesztivál programjai közül válogattunk.

A rendezvénysorozat hivatalosan április 26-án a két város képviselő-testületeinek hagyományos ülésével veszi kezdetét a Tiszti Pavilonban, és május 1-én azzal a csoportos idegenvezetéssel ér véget, amit a várban tartanak. A kettő között pedig könnyű és jazz zene, néptánc, népzene, bábszínház, fúvós zenekar, kiállítás, vásár és sport – töménytelen mennyiségben.

Komárom magyarországi oldalán a tavalyi évhez hasonlóan a Jókai liget és környékére várják a fesztiválozókat. Az itt felállított nagyszínpadon adnak majd koncertet olyan ismert előadók, mint Fenyő Miklós, Rúzsa Magdi, Wolf Kati és Puskás Peti. Az Egressy Béni Zeneiskolában lépnek fel a Budapesti Bartók Béla Konzervatórium jazz és klasszikus tanszakának növendékei. A Fedeles lovardában a János vitézt adja elő a Magyar Lovas Színház, a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen rendezik meg a komáromi futballcsillagok találkozóját. Külön kiemeljük Waszlavik „Gazember” László előadását, az 1919-es áttörés áldozatainak emlékművénél sorra kerülő koncerten az előadó elmaradhatatlan tangóharmonikáján régi katonadalokat, bakanótákat játszik majd.

Révkomáromban is a jól megszokott helyszíneken rendezik a programokat: a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán és az épületegyüttes előtt felállított színpadon zajlanak majd a fő programok. Ezúttal Révkomáromból rajtol szombaton a 39. Komárom-Komárno nemzetközi futóverseny is. A rangos sportesemény rajtvonalát a városi stadion előtt húzták meg, a befutó pedig a dél-komáromi sportcsarnoknál lesz. A versenyen hivatásos és amatőr futók is részt vehetnek. A városban rendezik meg a Nec arte, nec marte történelmi vetélkedőt, a Hídépítő tanulmányi versenyt, valamint a 10. Kárpát-medencei összmagyar nemzeti diáklabdarúgó tornát. A Zichy palotában retro számítógép-kiállítást rendeztek be. A borok utcáján lép fel a Pengő és a Borostyán együttes, a Klapka téren pedig Horváth Charlie ad koncertet.
Bár sűrű a program, lemaradni mégsem lehet. Portálunk ugyanis ott lesz és beszámol a fontos eseményekről.

LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39154″}