41505

A viharkárok által megrongálódott kis zalabai református templom felújításának támogatására jótékonysági akciót tartottak a Budai Református Egyházközség tagjai az elmúlt hétvégén megrendezett Szikincei fesztiválon.
A háromszáz lakosú kisközségben az alig húsz fős református gyülekezet számára kívántak segítséget nyújtani, hogy a templom felújítási költségeihez ily módon is hozzá tudjanak járulni. A budai gyülekezetben az adományokból nagy mennyiségben összegyűlt használt könyvet hoztak el erre az alkalomra az egyházközség autóbuszával és az önkéntesek segítségével.
„A céladomány gyűjtése mellett fontosnak tartják, hogy egy adott község világi alkalmain a helyi egyházközség megjelenjen a maga tevékenységével, melyet a közösség egésze érdekében végez, ezért jöttünk el erre az alkalomra. Isten megerősítő mosolyát éreztük, amikor a könyvbörze vásárlói között egy a budai gyülekezetben 2013-ben felnőtt konfirmáción résztvevő, innen származó fiatalemberrel találkoztunk össze! Isten megüzente: Ami összetartozik, az össze is találkozik!” – mondta Csenki Zsuzsanna diakóniai gondnok.
A könyvbörze mellett volt arcfestés a gyerekeknek és a lelkésznő férje az érdeklődő gyermekek lovagoltatásában segédkezett. Ezek bevétele is a templom javára került felajánlásra.
A templom javára rendezett jótékonysági rendezvény aznapi bevételét még aznap este a szervezők átadták a zalabai kis gyülekezet idős gondnokának és feleségének, akik meghatottan, könnyes szemmel vették át az adományokat.
A budai gyülekezet korábban egy felhívást is közzétett, hogy ki készítené el térítésmentesen a zalabai templom műszaki állapotának felmérését. Kéry Bence közbenjárására Ewa Zsolt építész vállalta el ezt a feladatot, akinek a szakvéleményét már postázták is a helyi szakembereknek.
A budai gyülekezet tagjai remélik, hogy Isten segítségével sikerül majd a templom felújítását elvégezni, mely a maroknyi kis gyülekezet számára lehetetlennek tűnő feladat, de Istennél minden lehetséges.

Reformata/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40748,24628,29286,29231″}