Idestova fél évszázada annak, hogy a felvidéki természetvédők és barátok kezdeményezésére 1964. augusztus 21-én a korabeli törvények értelmében hivatalosan is állami természetvédelmi területté nyilvánították Csallóköz egyik gyöngyszemét, a csicsói holt Duna-ágat, amely azóta is szinte utolsó menedékéül szolgál Csallóköz egykor oly páratlan növény- és állatvilágának. A közel egy emberöltőnyi idővel ezelőtt történtekre emlékeztek június elején a Csicsón összesereglett természetvédők. Amint azt Földes Csaba mérnök, Csicsó polgármestere elmondta, az évforduló alkalmából megtartott szakmai találkozón RNDr. Stollmann András és Binder Pál mérnök személyében két olyan neves hazai szakember is részt vettt, akik ötven esztendővel ezelőtt a természetvédelmi területté nyilvánítás kezdeményezői voltak. Korabeli dokumentumokkal illusztrált visszaemlékezésüket nagy érdeklődéssel hallgatták a jelenlévők, akik a szakmai előadásokat követően a szövevényes tanösvényeken végighaladva megtekintették a természetvédelmi területet.
Első hallásra bármilyen hihetetlennek is tűnik, Csallóközben a gátszakadás nem mindig pusztított, de olykor teremtett is. A máskor fékezhetetlen elemek 1899-ben úgy látszik, hogy jó kedvükben voltak, amikor Csicsó határában a gátat átszakítva kialakítottak egy szabálytalan alakú tavat – holt ágat. Szépapáink, akik találó módon Szakajtásnak nevezték el a különös képződményt, amely a medrébe visszatessékelt Duna után fennmaradt, még hogyan is sejthették volna, hogy a 135 hektárnyi terület, majdan természet védelmi terület minőségében afféle Noé bárkájaként őrzi mindannak az ember által azóta elherdált természeti kincsnek a töredékét, amely örökségként ránk maradt. Az alábbiakban vessünk egy rövidke pillantást arra, hogy tulajdonképpen mi is szerepel ebben a különös „hagyatéki levélben”?
Hogy ne nyújtsuk hosszúra a szót, vegyük alapul azokat a tömörített információkat, amelyeket a tanösvény mentén elhelyezett színes tájékoztató táblákon is békésen elolvashatunk, már amennyiben a folyton ránktámadó szúnyogfelhők ezt lehetővé teszik számunkra. Tehát: A 112 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő rezerváció összesen 135 hektárnyi szűz természet, s ebből a tó vízfelülete 76,5 hektárnyi, míg a körülötte elterülő ártéri erdőrengeteg 58,5 hektáros. Mindez a természeti kincs Csicsó és Kulcsod kataszterébe tartozik. A tó mindenkori vízszintjét a Duna vízállása határozza meg, amely az altalajból átszivárog, nyugat felől pedig a Csiliz és a Bács csatornák „isszák” vízkészletének feleslegét. A tó átlagos vízmélységét három méteresre becsülik, de helyenként meghaladhatja akár a hét métert is. A meder meglehetősen gyors ütemű feltöltődésére vall, hogy ötven évvel ezelőtt, amikor először ott jártam, még 10-12 méteres mélységet is mértek.
A tóban, amelyet a helyi hagyomány szerint az első világháborúban fogságba esett és Csicsóra vetődött és ott családot alapító olasz származású gátőr után nevezték el Lion-nak, nem kevesebb, mint 24 halfaj vészelte át a civilizácó ártalmait, s közülük 21 őshonosnak számít. Felsorolásuktól most tekintsünk el, ám feltétlenül említést érdemel, hogy a tóban élő ponty még mindig őrzi dunai fajtársának őseredeti alakját. A tó vizében a naphaltól a törpeharcsáig megtalálható úgyszólván minden halfajunk, még a víz tisztaságára rendkívül kényes lápi póc is, amely ma már ugyancsak különlegességnek számít.
Faunájának rendkívüli gazdagságára mi sem jellemzőbb, hogy a földi gilisztától a kullancsokon át az ugyancsak ritkaságszámba menő fekete gólyákig 185 gerinces és 255 gerinctelen állatfajt tartanak nyilván. A tó vize és annak környéke a rendkívül gazdag madárfaunának is otthonul szolgál. Megtalálható itt többek között a búbos vöcsök, ez a kacsa nagyságú, hosszú nyakú bóbitás vízimadár, amely kiváló víz alatti úszóbajnok, láthatunk kócsagot, vadkacsát, vízicsibét, vörösgémet, szárcsát, bölömbikát és pocgémet. A tópartot nádas és sűrű erdőség szegélyezi, amelyet fűz-, nyír-, akác-, éger-, szil-, kőris-, fehér és fekete nyárfák, valamint tölgyek alkotnak, s alattuk az áthatolhatatlan bokorrengeteg, amelyben egyaránt megtalálható a som, bodza, galagonya, veresgyűrű, fagyal és kánya-bangafa. Mindezek a madárfajoknak kellő életteret és védelmet biztosítanak. Ott fészkel a szalakóta, a nádirigó, a cserregő nádi poszáta, a sárga- és feketerigó, a kékvarjú, réti tücsökmadár és a mátyásszajkó – hogy csak néhányat említsek. A terület vízi növényfajaink egyik mentsvárául is szolgál, hiszen a harasztoktól a virágos növényfajokon át sűrűn bukkanhatunk például nyári tőzikére, madárkeserűfűre, rucaörömre, a tárnyicsfélékhez tartozó sárga virágú tündérfátyolra, vízipáfrányra, a mirtuszvirágúak rendjébe tartozó vízilófarkra, s végül, de nem utolsósorban a Victoria regia és a lótusz rokonságába tartozó fehér tündérrózsára, de ugyancsak megcsodálhatjuk a sárga tavirózsát, azaz a póriasabb nevén vízitököt is,
Úgy gondolom, a természetbarátoknak útravalóul és kedvcsinálásként ennyi is elég lesz, ám – mielőtt a fentieken felbuzdulva útnak indulnának – megjegyzem, hogy mindaz a természeti csoda, amelyet csicsói holt ágnak, illetve Lion-nak neveznek, a törvény által szigorúan védett és élővilágának zavartalansága érdekében március 1-től július 15-ig nem látogatható. S egyébként is nem szabad letérni a tanösvényről. Amennyiben ezeket a korlátozásokat tiszteletben tartjuk, érdemes megtekintenük a csallóközi természet eme sokkarátos ékkövét!
(A képek kattintásal nagyíthatók!)
Németh István, Felvidék.ma
Fotó: A szerző felvételei
