59854

A zselízi születésű Gubík Ági színésznő volt a Reviczky Társulás vendége március 4-én. Az est folyamán telt ház köszöntötte a Televíziós Újságírói díjas színésznőt. Szeptemberben újabb elismerést kapott- Zsemléren díszpolgári megtisztelő kitüntetést vehetett át a színésznő, akit nagy szeretettel, elismeréssel és tisztelettel, Wirth Jenő, elnök üdvözölt a lévai és Léva környéki magyarok házában.

Elmondta, nagyon örül, hogy a Reviczky Társulás, “Az akire büszkék vagyunk” bemutatósorozatának mai rendezvényére mindannyiunk kedves Ágikája feszített munkatempójának ellenére is szívesen fogadta el a meghívást.

A beszélgetés moderátora Gubík László, a Via Nova ICS elnöke volt, aki a kérdéseit a színésznő életének fontosabb állomásai köré csoportosította.

A beszélgetés elején a színésznő megköszönte a meghívást, és elmondta nagyon örül, hogy itthon lehet, és beszélhet az érzéseiről. Gyerekkora, a gyökerei, meghatározóak voltak egész életében. Megemlítette, hogy mindig nagy örömmel jön haza, és különösen örült ennek a meghívásnak, mivel így lehetősége adódott elmondani, hogy mennyire hálás a szülőföldjének, hogy mennyire fontosak és értékesek számára gyerekkorának emlékei.

Hogyan is indult a színésznői pályafutás?
A színésznő felelevenítette gyermekkori emlékeit, amikor is először állatokat utánzott, és amikor nevettek rajta, azt nagyon élvezte. Ezután az általános iskolai tanárait is szívesen utánozta, és talán ekkortól eredeztethető, hogy színésznő szeretne lenni. Emléki szerint az i-re a pontot azt tette fel, hogy egy gimnáziumi szavaló verseny alkalmával Kaszás Attila, a verseny zsűri tagjának is feltűnt az akkor még diáklány tehetsége.
„Szerettem gyerekként embereket meg állatokat utánozni. Szerettem, ha nevetnek ezen. Szerettem magyarként szlovákul színészetet tanulni.” – ezt írja a színésznő a honlapján is.

Pozsonyban szlovákul tanult színészetet. Elmondta, hogy tízen kerültek be abba az évfolyamba, akik közül ketten voltak csak magyarok. Elmesélte, hogy magyarként a pozsonyi Színművészeti Egyetemen nem volt egyszerű dolguk, sőt az első másfél évben akadtak bizony nehézségek is, de soha egy percig nem gondolt arra, hogy feladja. Akkoriban, abban a művészközegben nagyon jó volt magyarnak lenni. Igazi európai közösség volt akkor Pozsonyban. Az évfolyamtársaival együtt – akikkel mai napig jó kapcsolatot ápol – mindig közös cél vezérelte őket, miszerint „jók akartak lenni, jót akartak csinálni”.

A színésznő elmesélte, hogy az első vizsgadarabján figyeltek fel rá először. Elnyerte az év felfedezettje díjat is. Olyanfajta népszerűségre soha nem vágyott, amit a Barátok Közt sorozatban nyújtott szereplése miatt tapasztalt. Sokkal inkább vágyott arra, hogy egyre több felkérése legyen, mintsem, hogy az utcán is felismerjék.

Gubík Ági nem csak a Barátok Közt sztárjaként ismert, számos színjátékban és filmben is szerepet vállal.
Mozi, vagy sorozat című kérdésre, a színésznő kifejtette számára mindegyik teljesen más jellegű. Míg a napi sorozatnál rengeteg munka, de mivel naponta veszik fel a darabokat, addig a gyors vágások miatt nincs lehetőség igényesebb munkára. A mozi mindenképpen igényesebb munka. Till Attila rendezte Pánik című film hozta meg számára a szélesebb körű ismertséget. A filmben nyújtott alakításáért elnyerte a 38. Magyar Filmszemlén a legjobb színésznőnek járó címet. Sokszor még ma is összekötik ezzel a szereppel. Ha azonban a mozi vagy színház között kellene választania, akkor mindenképpen a színházat választaná. Rengeteg színházi darabban láthattuk már játszani. A főiskola után a kassai Thália színházban, majd a komáromi Jókai színházban játszott, később pedig Szolnokon a Szigligeti színházban is játszott. Jelenleg a Madách Színházban az Agatha Christie-ben és a Karinthy Színház A nadrág című darabban játszik.

Eddigi tapasztalatai alapján elmondta, hogy nem szeret hasonlítgatni, mindig igyekszik kihozni önmagából a maximumot, mottója, hogy igényesen és jól kell csinálni.

Kihívás számára, ha nem Magyarországon játszik, mert míg Magyarországon mindenki felismeri, ellenben egy olyan országban forgatni, ahol nem ismerik, ott mindig egy-egy újabb kihívás, mert akkor mindig elölről kell kezdenie.

Az este folyamán nagyon sok személyes dolgot is megtudhattunk felvidéki csillagunkról, többek között azt is, hogy nem szeret tervezni: „ Nem lehet tervek szerint élni”. Kedvenc idézeteinek egyike Al Pacino-tól származik: „Van valami vadság a színészetben. Az ember fogja a lelkét, és odavágja a falhoz.” Ági szerint is a színészek a saját lelkükkel, saját érzéseikkel dolgoznak. Egyes szerepeket játszva kiadják a teljes lelküket, mindig nagy hőfokon élnek a nevetéstől a sírásig.

A beszélgetés végén a holnapi országgyűlési választásokra utalva viccesen megkérdezték a színésznőt, hogy vajon melyik személyt részesítené előnyben: Berényi Miklós vagy Berényi József? Mire Gubík Ági röviden és határozottan válaszolt: „egyértelműen Berényi József”.

Az este maradéktalanul jó, családias hangulatban telt. Nemcsak a lévaiak, a zselíziek és a zsemlériek, de az egész felvidéki magyarság is büszke lehet Gubík Ágira, a felvidéki magyarság csillagára.
További képek az eseményről megtekinthetők a Reviczky Társulás közösségi oldalán ITT>>>. 

Kertész Csilla, Felvidék.ma
Kötetlen hangulatban telt a beszélgetésGubík Ágival Gubík László beszélgetettTeltház a Reviczky Házban
{iarelatednews articleid=”53382″}