A Via Nova somorjai alapszervezete ismét a köztudatba szeretné emelni Somorja egyik városrészének, Bucsuházának az elhagyatott temetőjét.

A somorjai fiatalok újabb projektjét Mathédesz Lajos és Méry János ötlötte ki, amikor Brunczlik Viktorral és Méry Beával a királyfiai temető takarítása után gondoltak egyet, és megnézték, mi lehet az a szabályos erdős rész a Somorján is áthaladó 63-as út és Bucsuháza között. Nagy megdöbbenésükre egy 30-40 éve nem használt temetőre bukkantak, melynek létezéséről addig nem is tudtak, s melyben 100-200 éves, szinte kivétel nélkül ledöntött sírokat találtak. A terület teljesen be volt nőve, el volt hanyagolva, pedig a kataszteri térkép szerint a város tulajdonában van. Ezért március 19-én, szombaton, Horváth Kitti a Via Novából, Juhász Tibor festőművész, Tuba Ádám magánvállalkozó és további két via novás, Mathédesz Lajos és Méry János nekiállt, és első lépésként utat vágott a bejárattól a legközelebbi és legrégebbi, név szerint Nemes Bucsuházy Pál sírjához tartozói tisztáshoz. A munka jól ment, kizárólag az utóbbi időkben nőtt bokrokat távolították el az önkéntesek, hiszen a környéken ez az egyetlen nagyobb összefüggő erdős rész, és az állatvilágot sem akarták kiűzni az elhagyatott temetőből.

Egy héttel később már Cséfalvay Andrással, a Via Nova egy további tagjával kiegészülve folytatódott a takarítás. A második takarítás is jól haladt, de még rengeteg a munka. Minél hamarabb be kéne fejezni, amíg ki nem hajtanak a fák. Ezután lehet majd a ledöntött sírkövekkel foglalkozni, melyeket először meg kell tisztítani, majd pedig vissza kell állítani őket a talapzatukra. Minden segítő kézre szükség van, aki szeretne bekapcsolódni a munkálatokba, Méry Jánosnál jelentkezhet a Facebookon.