Nyárnyitó állófogadással zárta a 2015/2016-os tanévet a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola vendéglátóipari tanulmányi szakának második évfolyama. Az esemény célja az volt, hogy a diákok prezentálják tanáraik, szakoktatóik és elsősorban szüleik előtt, mennyit fejlődtek szakmai téren tavaly óta.

Az első évfolyam végén megrendezett jól sikerült ünnepi vacsora után idén napjaink egyik legreprezentatívabb rendezvényformájával, az állófogadás megszervezésével és lebonyolításával kellett a „hotelakadémistáknak” megküzdeniük.

Gazdag étel- és italválasztékkal készültek a mintegy 45 főből álló vendégsereg számára. Látványosan megterített, tengerkék színben pompázó svédasztalokkal várták a meghívottakat, akik elsőként az eper és a pezsgő tökéletes párosítását kóstolhatták meg.

A mutatós svédasztalokon hideg előételeket (lazac-és sajtroládot, többféle ízesítésű sajtgolyókat, sajtkrémmel töltött paprikát, fűszerezett túrókrémmel töltött paradicsomot), valamint meleg főételeket (csirkeszotét rizzsel, grillezett csirkecombot amerikai burgonyával, cigánypecsenyét petrezselymes krumplival, különböző töltelékkel ízesített csirkemellérméket), a salátapultnál csirke- és tésztasalátát kínáltak a leendő vendéglátóipari szakemberek.

Az ételválasztékhoz természetesen desszert is tartozott. Ínycsiklandó muffinokkal, saját készítésű rétesekkel és exkluzív mini gyümölcstortákkal kápráztatták el a vendégsereget, akik az italpultnál igazi nyári hűsítő limonádékkal (házi készítésű erdei gyümölcsös, illetve bodzaszörpös limonádéval) olthatták szomjukat, majd háromféle kávéból (espresso, espresso lungo és bécsi kávé) is választhattak.

A viszonylag nagy vendégszámról ügyesen és gyorsan gondoskodott a két év alatt és különösen a rendezvényre való felkészülés folyamán összekovácsolódott csapat. A szülők és a tanárok az iskola márványtermében elegáns koktélasztaloknál kóstolták végig csemetéik illetve tanítványaik gazdag étel- és italválasztékát.

Az évfolyamzáró projektet pozitívan értékelve a szakoktatók hangsúlyozták, hogy a „hotelakadémisták” ebben a tanévben sokat fejlődtek szakmailag, határozottan önállóbbakká, gyorsabbakká, ügyesebbekké váltak – méltók arra, hogy idei nyári szakmai gyakorlatukat júliusban és augusztusban nívós pöstyéni négy- és ötcsillagos szállodákban végezzék, valamint minden előfeltétele megvan, hogy a harmadikos évzáró bankett is hasonlóan színvonalasan sikerüljön.

DSC04412.JPGDSC04415.JPGDSC04419.JPGDSC04423.JPGDSC04435.JPGDSC04437.JPGDSC04439.JPGDSC04441.JPGDSC04442.JPGDSC04445.JPGreceived_1129702867071882.jpgreceived_1129698140405688.jpgreceived_1129698157072353.jpgreceived_1129698187072350.jpg