Állítólag nem voltak atomrakéták a magyar állam területén, amikor az ország még a Varsói Szerződés tagjaként együtt építette a szocializmust a többi „szocialista” csatlós állammal. Ehhez képest a Zsámbék határában fekvő egykori szovjet típusú rakétabázison – mint azt szombat este a helyszínen megtudhattam – az azóta elhalálozott Mátyás Irén (1953–2013) elgondolása volt, hogy hozzák létre a katonák távozása, az ezredforduló után a Zsámbéki Színházi Bázist.
Sikerült, bár Zsámbékot elhagyva azért nem annyira egyszerű a településtől 4-5 kilométernyire, az erdő mélyén fekvő létesítményt megtalálni.
A Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka, filmvetítések és az alkotókkal való beszélgetések várják itt a közönséget az 1956-os emlékévhez kapcsolódva szombaton és vasárnap is, ráadásul díjtalanul.
Ez viszont az idén Árkosi Árpád rendező ötlete volt. Árkosi is szereti a groteszk helyzeteket. Zelei Miklós Zoltán újratemetve című műve, amely a szovjet-csehszlovák határon kettéosztott magyar falu története, bővelkedik ilyenekben. A falu sorsa legalább annyira abszurd, mint az, hogy Zsámbékon rakétabázisból színházat csináltak. Viszont a darab – tekintve, hogy az egész szovjet korszak – a maga hétköznapokban is érezhető nyomasztó jelenlétével már negyedszázada a múlté – majdnem olyan számunkra, mint egykor a Monarchia volt, amikor hirtelen megszűnt létezni, vagyis inkább szórakoztató.
Ötvenhatos pályázatot nyert, viszont a Zoltán újratemetve nem 56-ról szól. Miért láthattuk Zelei Miklós darabját mégis az imént? – tettem fel a kérdést Árkosi Árpádnak. – Én a Zoltán újratemetve című Zelei-darab három évvel ezelőtti bemutatóján is itt voltam, ismertem és számomra természetes volt, hogy itt legyen ezen a fesztiválon – hangzott a válasz.
Az egykori rakétabázison a Zoltán újratemetve előtt, Vidnyánszky Attila Liberté ’56, Koltai Róbert Világszám, Páskándiné Sebők Anna Erdély 56 és Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című alkotását, valamint egy animációsfilm-válogatást is megtekinthettünk.
A beregszászi társulat vendégszereplésében előadott Zoltán újratemetve című darabról az alábbiakat olvashattuk a műsorfüzetben:„Rómeó és Júlia a vasfüggöny két oldalán: egy beteljesületlen, tragikus szerelem groteszk története két felvonásban a Szovjetunió nyugati határán a II. világháború végén és a birodalom fennállásának utolsó nagy telén; majd felbomlása után, midőn Kelet vasfüggönyéből Nyugat aranyfüggönye lesz”.
A színdarabban több erős, a falu életében átélt, számos groteszk diskurzusnak lehetünk tanúi. Zelei Miklós egyetlen mondatban összegezte a kettéosztott falu, pontosabban a benne élők sorsát, ami egyébként mindannyiunk hétköznapi tapasztalata lehetett akkoriban, különösen Kárpátalján – Tamási Áron híres idézetét parafrazálva – ami a darabban is elhangzik: Miért is vagyunk a világban? Azért, hogy otthon is idegenben legyünk benne!
A Kárpát-medencében élő magyaroknak mindenütt – talán néha az anyaországban is lehet hasonló tapasztalatuk, bár inkább a Monarchia egykori többi utódállamában érzik ezt így. Aligha volt véletlen, hogy Pogány Erzsébettel és Duray Miklóssal is találkozhattunk a nézőközönség soraiban.
Zelei Miklós szerint szerencsés ez a helyszín a mű bemutatására, hiszen ezeket a darabokat kőszínházi előadásokként tervezik.
Zelei Miklós sem tehetett másként, aligha gondolom, hogy rakétasilóba tervezte a bemutatót…
Van itt ugyan rakétasiló is, de a Zsámbéki Színházi Bázis területén 2013 nyarán is hangárokkal a háttérben mutatták be a darabot, mint ahogy most is. A premier a Nemzeti Színházban 2014 novemberében volt. Az előadás járt azóta Beregszászban, Ungváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, de a Kisvárdai Fesztiválon is, vagyis sokfelé voltunk. Minden színházi előadás egy picit más, mert nincs két egyforma. Van benne egy népköltészeti szál is, mert ami közben történik, annak a lényegét azért a színészek belefogalmazzák, tehát folyamatosan változik.
Viszont egy ilyen színhelynek adottságai vannak, és általában a kőszínház többet tud, amire viszont az ilyen helyszín nem képes.
Egy kőszínház azonban nem képes ezeket a körülményeket produkálni. Ilyen betonhangárokat sehova se lehetne beépíteni.
Végül is valójában kinek az ötlete volt, hogy itt mutassák be?
Mátyás Irénről is meg kell emlékeznünk, aki az egész Zsámbéki Színházi Bázist kitalálta, megálmodta és meg is csinálta. Sajnos, nagyon korán, néhány éve betegségben meghalt, amiről az ősbemutatón az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila külön is megemlékezett, méghozzá úgy, hogy a bemutató előadást megállította, mondott néhány mondatot Mátyás Irénről, aztán folytatódott az előadás. Az, hogy ez az előadás itt lehetett, így valójában Mátyás Irénnek és Vidnyánszky Attilának köszönhető.
Ide most visszatért a színmű, hiszen innen indult. Az összes eddigi előadás közül mint szerzőnek, melyik tetszett eddig a legjobban?
Nem volt olyan előadás, amely nekem ne tetszett volna. Én nagyon szeretem Kárpátalját és a társulatot is. Nincs két egyforma előadás, mindig tanulok belőlük, ráadásul inspirálnak arra, hogy valami újat kitaláljak. Készülünk jövőre a nagyszelmenci bemutatóra Szlovákiába, mint ahogy Kárpátaljára a kisszelmenci bemutatóra is. És az a vágyunk, hogy ősszel a darab Révkomáromba is eljusson!
***
Vasárnap Árkosi Árpád színrevitelében találkozhatott a közönség Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia című darabjával, amely egy gyermeket váró fiatal párról szól, akik a Ceausescu diktatúrájában folyamatos fenyegetettségben élnek.
A Katona József Színház Ménes Attila Bihari című színművét mutatta be Zsámbékon. A Máté Gábor által rendezett produkció azt kutatja, hogy miként élhet együtt a társadalom az ügynökakták feltáratlanságával.
Az 1956-os forradalom után kivégzett ifjú költő, Gérecz Attila műveiből A szökés címmel készült monodráma, melyet Orosz Ákos előadásában, Csuja László rendezésében láthatott a vasárnapi zárás során a Zsámbéki Színházi Bázis közönsége.
