(Fotó: Neszméri Tündet/Felvidék.ma)

A párkányi hulladék-felhasználási és újrahasznosítási központ félresiklott ügye kapcsán véleményt fogalmazott meg Farkas Iván, Muzsla polgármestere, az MKP alelnöke is.

Ebben pozitívumként említi a Duna és a Garam menti településeken az utóbbi években épült hulladékgyűjtő-udvarokat.

„Ám egy olyan hulladék-felhasználási és újrahasznosítási központ, amely Párkányban épülne, évente 20 ezer tonna hulladékot dolgozna fel – zömében műanyagot és gumiabroncsot – 520 Celsius-fokos hevítés által, merőben más kategória. E hőfoknál makacsul cáfolni a hulladékégető megnevezést, nem óvatosság, hanem badarság.

Maga a beruházó is elismerte, hogy a hulladékfeldolgozás technológiája közepes mértékű környezetszennyezési terhet okozna nemcsak a városnak, hanem szűkebb és tágabb környékének egyaránt” – írja állásfoglalásában.

Ezután kitér az ellentmondásokra és a kockázati tényezőkre. Összehasonlítva az ország északi és déli régióinak gazdaságát, figyelmeztetve az egyre inkább szétnyíló képzeletbeli ollóra. „Hiszen északon, Puhón (Púchov) gyártják a gumiabroncsokat, munkások ezreinek munkát és megélhetést adva. Délen, Párkányban pedig elégetnék a használt gumiabroncsokat – közepes mértékű környezetszennyezési terhelést okozva a régiónak – miközben a hulladék-feldolgozóban alig 40 ember találna munkát” – hozza a konkrét példát a véleményt mondó.

Majd megemlíti, hogy a szűkebb régióban Dorogon és Tatabányán található hulladékégető és a tágabb régióban pedig Vácon. Véleménye szerint igencsak meggondolatlan döntés lenne a környéket egy újabb környezetszennyező beruházással megterhelni. Annál is inkább, mert az országhatár a légszennyezésnek nem szab gátat, és a környezetvédelmi előírások sem engedélyezik ennyire sűrűn telepíteni a légszennyezési forrásokat.

„Párkány városát leginkább a Vadas strand, az idegenforgalom jellemzi. Környékét pedig a szőlészet és a borászat, az ország legkiválóbb szőlőtermő vidékén élünk. Vajon mennyire fér ez össze a hulladék-feldolgozóval?” – kérdezi Farkas Iván.

Hangsúlyozza, hogy nem lokális, hanem nagyon is regionális problémáról van szó, hiszen országos viszonylatban a daganatos megbetegedések száma az Érsekújvári járásban a legmagasabb, azon belül pedig a párkányi kistérségben. Már csak ezért is volna hihetetlenül felelőtlen döntés az eddigi gondokat egy újabb környezetszennyező beruházással tetézni.

„A tervezett építkezés környezetvédelmi hatástanulmánya kitért a kibocsátott karcinogén anyagok elemzésére, a közegészségügyi terhek kimutatására? Amennyiben kitért, az illetékesek miért nem közölték az elemzés eredményét a lakossággal?” – sorolja a megválaszolásra váró kérdéseket a politikus.

A legaggasztóbbnak azonban a téma kezelését, eltitkolását a közvélemény és a választott tisztségviselők előtt nevezte. Többek közt megemlítve, hogy a Párkányhoz közeli Muzsla polgármestereként, a párkányi körzet megyei képviselőjeként senki sem informálta őt arról, mi készül Párkányban. A január 13-ai a déli régió polgármesteri tanácsának ülésén sem került szóba a beruházás. Február 15-én a párkányi városi önkormányzat ülésén a polgármester által javasolt napirendi pontok között sem szerepelt a hulladék-felhasználási és újrahasznosítási központ témája, annak ellenére, hogy a környezetvédelmi állami hatóság február 22-ig várja a város véleményét, álláspontját. Csupán képviselői módosító indítvánnyal került a téma a tanácskozás napirendjébe.

„Ám ennél sokkal súlyosabb mulasztás, hogy az illetékesek nem kérték ki a lakosság véleményét. Nemcsak Párkányban, hanem a környékbeli, a jövőben kibocsátott káros anyagok által sújtott településeken – Ebeden, Muzslán, Esztergomban és másutt sem. Hihetetlen kommunikációs mulasztásról tanúskodik mindez, mintha választott tisztségviselőként, a város és polgárai érdekképviselőjeként nem a város véleményét kellene a környezetvédelmi hatósághoz eljuttatni” – véli az MKP alelnöke.

Hozzátéve, hogy mivel az illetékesek nem kérték ki a lakosság véleményét, petíció kezdeményezésével ők fogják ezt megtenni, s az aláírásokat eljuttatni az állami környezetvédelmi hatósághoz.

„Tudják meg a döntéshozók, az eltervezett beruházásról hogyan vélekednek a párkányiak és a környékbeliek. Ne rontsuk el gyermekeink és unokáink életterét, óvjuk meg környezetünket a következő generációk számára!” – zárja mondandóját Farkas Iván.