Illusztráció (Fotó: tasr)

Az oktatásügyi minisztérium közzétette felhívását, amelynek keretében 15 millió eurót osztanak szét a gyermekek ismereteinek bővítésére. A pályázatok jóvahagyása minősítési rendszeren keresztül történik majd, amíg ki nem merülnek a források. Minimálisan 50 ezer, maximálisan 200 ezer eurót lehet kérni.

A program célja a nevelési-oktatási folyamat és az alapiskolás diákok tanulmányi eredményének javítása a matematikai, olvasási és természetismereti műveltség terén. A támogatást Szlovákia területén működő alapiskolák kérhetik. Amennyiben az iskola nem rendelkezik önálló jogviszonnyal, az iskola alapítója lehet a kérvényező – olvasható az iskolaügyi osztály felhívásában. A későbbiekben tervezik a program kiterjesztését a szakközépiskolákra és gimnáziumokra is.

A projekt az iskola melletti tevékenységekre, az óraszámok megemelésére az iskola szükségletei szerint a megállapított kötelező óraszám felett, vagy a pedagógusok képzésére irányulhat, beleértve a pedagógiai klubok létrehozását. A felhívás keretében olyan eszközök támogatására kérhetők pénzeszközök, amelyek a felhívás tárgyával összhangban vannak. Ezzel lehetőséget biztosítunk az iskolák felszerelésének javítására. A felhívás az alapiskolás tanulókra összpontosul, beleértve a speciális oktatást igénylő tanulókat, valamint a pedagógiai és szakalkalmazottak is – tartalmazza a felhívás.

A pályázatok jóvahagyása minősítési rendszeren keresztül történik majd, amíg ki nem merülnek a források. Minimálisan 50 ezer, maximálisan 200 ezer eurót lehet kérni. A minimális megvalósítási időszak egyes projekttevékenységek esetében 12 hónap, maximálisan 24 hónap. A felhívás első körét július 9-én, míg a Pozsony megyei iskolák számára egy nappal később zárják. A következő kört ez év őszére tervezik. Jó hír a kérvényezők számára, hogy az előző időszakkal ellentétben lényegesen csökkentek  az adminisztrációs terhek, és a mellékelendő igazolások száma. A felhívással kapcsolatos további információkat a minisztérium iskolaügyi osztályának honlapján olvashatnak.

(minedu.sk/Felvidék.ma)