Már csak egy hét és hamarosan itt a karácsony. Bizonyára sokan már nagyon várják, hogy az adventi időszak – talán sokszor feleslegesnek is tűnő – lótása-futása véget érjen, s az ünnepi asztal mellett együtt örüljünk egymásnak. De mire is kellene odafigyelnünk, hogy a várakozás időszaka ne váljon hiábavalóvá. Édes Árpád alistáli lelkipásztor a Mindennapi kenyerünk cimű könyvben megjelent gondolatait adjuk közre.
Ige: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (János 1: 9)
Most már nemsokára itt a karácsony! Gyermekeink elfelejtik az utolsó iskolai nap feszültségeit, és minden idegszálukkal az érkező ünnepre figyelhetnek. Talán mi is túl vagyunk az ajándékbeszerző körutak fáradalmain. Esetleg még néhány dolog a konyhába, hogy az ünnepi asztalon is minden a legnagyobb rendben legyen, aztán mi is megpihenhetünk. Úgyis zsong a fejünk a rengeteg reklámtól, a vibráló fényektől, a csábítónál csábítóbb ajánlatoktól, a portékájukat kínáló árusoktól. Holnap meggyújtjuk az adventi koszorún az utolsó gyertyát, s talán ez is segít abban, hogy szemünk és szívünk odaszelídüljön a sok agreszszív, vakító fény után a karácsonyfa szelíd békét és melegséget sugárzó gyertyácskáihoz. Hisz a szeretet, a békesség, a család ünnepének tartjuk a karácsonyt. A nyugati keresztyénség terjedésével pedig világszerte az egyik legelterjedtebb ünnep lett.
Mi keresztyének Jézus Krisztus születésére emlékezünk ezen a napon. Ha nem is szigorúan dátum szerinti születésnap ez, de arra a tényre emlékeztet, hogy a Mennyei Atya egyszülött Fiával ajándékozta meg az emberi nemzetet. Egy új isteni szövetség, az Újszövetség kezdetét jelzi ez a nap. A későbbi századok pedig úgy tartották méltónak, hogy az időszámítás kezdete is ez legyen. Egy Dionysius Exiguus nevű szerzetes számolta vissza Jézus születésének évét. Ma már szinte bizonyos, hogy Jézus legalább 4, és legfeljebb 7 évvel korábban született, de Dionysius barátnak ez a pontatlansága az esemény fontosságát egyáltalán nem csökkenti. A születés napjának tekintetében még több a bizonytalanság. A keresztyénség egyik fele, a keleti ortodox egyház január 6-án tartja az ünnepet. A római, és vele az egész nyugati keresztyénség december 25-én, a téli napfordulót követő napokban ünnepel. Kiindulási pontja a Római Birodalomban korábban ugyanezen a napon ünnepelt pogány eredetű „Sol invictus” (magyarul a Legyőzhetetlen Nap) kultuszának János evangéliuma szerinti újraértelmezése volt. János azt írja: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba…, testté lett” (Ján 1: 9,14), azaz inkarnálódott! Ebből lett a mi karácsony szavunk is. Tehát nem a fölébredő Nap az oka az ünneplésnek – hisz majd ősszel úgyis fogyni kezd –, hanem Jézus Krisztus testté léte. Ünneplésünk igazi eredete nyugaton és keleten egyaránt az, hogy Isten megajándékozott minket, és mi arra emlékezhetünk, hogy valamikor, Isten akaratából, a Szentlélektől fogantatva, egy betlehemi jászolban megszületett a Messiás!
A szeretet ünnepe ez, mert Istennek azt a földig hajló szeretetét sugározza felénk, amellyel önmagáról lemondott, hogy Jézusban hús-vér testvérünk legyen. Az ajándékozás alkalma ez, Isten ajándékára utalva, mert az ajándék nem fizetség, nem is jutalom, hanem az önmagamból adás gesztusa, amely csupán az ajándékozó szuverén joga. Nekünk hívőknek van erre egy megfelelő szavunk: a kegyelem.
A család ünnepe ez, hiszen Szűz Mária és József hite és engedelmessége minden kilátástalanság és veszély ellenére elfogadta az Isten Ajándékát. Ma hány és hány elvetett és elvetetett gyermek mutatja, hogy olyanok vagyunk, mint az akkori betlehemi fogadók, ahol mindennek akad hely, csupán az Isten ajándékának nincs.
A békesség ünnepe ez, mert ahol ez a karácsonyi Gyermek helyet talál, ott az istálló templommá változik. Ott hódolva megférnek együtt a pásztorok és a bölcs királyok, s nem zárulnak be a szívek, hanem még a kincses ládák is megnyílnak.
Oly sok múló csillogás, fölvillanó reklám, ideig óráig tartó rivaldafény próbál elvakítani minket. Engedjük, hogy a karácsony igazi fénye, az „igaz világosság” ragyogja be ünnepünket, és mondhassuk a betlehemi angyalokkal: „Dicsőség mennyben az Istennek, …békesség földön az embernek!”
