Információk szerint több tízezer zarándok indult útnak Betlehembe, a szállodák már most zsúfoltak. Érdekes ugyanakkor, hogy a palesztin területen egyre kevesebb keresztény él. Pár héttel az annapolisi csúcs után, ahol 2008-ra palesztin államot ígértek, idén optimista légkörben zajlanak az előkészületek – értesült a Magyar Rádió tudósítója.

A tavalyihoz képest hatvan százalékkal megnőtt a turisták száma, idén negyven-, sőt az optimista becslések szerint hetvenezer zarándokot várnak Betlehembe, a Születés Templomához.
Betlehem lakóinak 1948-ban még 92 százaléka, 1995-ben pedig 62 százaléka keresztény volt, de mára mindössze 20-25 százaléka keresztény. Ugyanis a második intifáda Betlehemet sem kímélő harcai és az iszlám radikálisok ténykedése miatt a palesztin területeken élő keresztények igen nagy számban kivándorolnak, főkén az Egyesült Államokba és Európába.
Most mégis bizakodnak a helyi keresztények. A város egyetlen ötcsillagos szállodájának, a Betlehem Intercontinentalnak mind a 250 szobája foglalt, pedig ilyenkor duplán számítják az árakat. A készülődés részeként az izraeli hatóságok felgyorsítják és megkönnyítik az átjutást Jeruzsálemből Betlehembe, ugyanis a Jeruzsálem szomszédságában lévő város szélén nyolc méter magas betonfal, egy szabályos határállomás épült a palesztin terroristák távoltartására. Mindez nagyban megnehezíti az egyszerű emberek életét is, akik azóta csak engedélyek birtokában léphetnek be Izraelbe. Mivel sok család az izraeli feketemunkákból élt, az elválasztó fal megépülése óta elvesztették kenyérkeresetüket.


(radio.hu)