Magyar–magyar integráció megy végbe az európai egyesülés kapcsán – mondta a romániai európai parlamenti választáson frissen mandátumhoz jutott képviselőként Tőkés László szombaton Budapesten, a tiszteletére rendezett ünnepségen.

“Az európai integráció keretében egy magyar-magyar integráció megy végbe a határok felett, amely a nemzetek Európájában a nemzetünk becsületét és helyét állítja helyre, és a régiók Európájában olyan régiók, mint Felvidék vagy Erdély nagy régióinak helyzetén változtat” – mondta Tőkés László.
A királyhágó-melléki református püspök szerint áttörésre van szükség a magyar politikai közéletben és a politikában, újra szükség lenne az önbizalommal teli, reményteljes politizálásra, ez érlelődik Erdélyben és Magyarországon is.
A politikus szerint EP-választási győzelme beleillik a Fidesz európai parlamenti győzelmének és a 2006-os önkormányzati választáson aratott győzelmének sorába. A Fidesz és a KDNP nagy kockázatot vállalt, hogy őt támogatta, de megerősödve kerültek ki ebből a kockázatvállalásból – tette hozzá Tőkés László.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke felszólalásában elmondta: a Fidesz elnökségének döntése alapján támogatta a párt Tőkés László jelelöltség, és többek között az EP-képviselőik is kampányoltak a református püspök mellett.
A Fidesz elnöke szerint az ellenfeleik minden vádja visszahullott a saját fejükre, így például az a vád, hogy a “kismagyarországi” politikusok beleavatkoztak a romániai választásokba, az ellenfeleknek nem sikerült diszkreditálni a szabad választás eszméjét sem.
Orbán Viktor felszólalásában hangsúlyozta a határokon átnyúló nemzetegyesítés fontosságát.

Schmitt Pál, az Európai Parlament néppárti képviselője beszédében aláhúzta: a schengeni határok eltörlésével be fog következni a nemzeti újraegyesítés.

Szász Jenő, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke szerint is napjainkban a legnagyobb feladat a magyar nemzet integrációja. A választás szabadsága pedig nem gyengíti, hanem erősíti a közösségeket – tette hozzá a székelyudvarhelyi polgármester.

Toró T. Tibor RMDSZ-es politikus felszólalásában hangsúlyozta: szép győzelem után vagyunk, ezután nem mehet úgy a világ, mint november 25-e előtt. Többszörös összefogásra van szükség a jövőben – húzta alá.

Martonyi János, a Szabad Európa Központ vezetője az “összmagyarság hősének” nevezte Tőkés Lászlót. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke pedig azt hangsúlyozta az ünnepségen mondott beszédében, hogy Tőkés László személyében egyaránt méltó képviselője lesz a határon túli és a magyarországi magyaroknak is Brüsszelben.

A múlt vasárnapi romániai európai parlamenti választások végleges eredményei szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség két képviselője és Tőkés László független jelölt egyaránt bejutott az európai törvényhozásba.
Az RMDSZ 282.929 szavazatot kapott, ami a leadott voksok 5,52 százalékának felel meg. Tőkés Lászlóra a szavazati joggal rendelkezők közül 176.533-an adták voksukat, s ezzel a független jelölt a szavazatok 3,44 százalékát szerezte meg. Mind a három magyar képviselő a néppárti padsorokban foglal majd helyet.
A távirati iroda pénteken írt arról, hogy Tőkés László Esztergom önkormányzatától kért pénzt még nyár végén. A város egymillió forintot jóváhagyott a püspöknek, de kikötötte, hogy a pénzt az egyházkerület nem használhatja Tőkés László választási kampányára. Az összeget még nem utalta át az önkormányzat.

Echo TV