A Lisszaboni Szerződés ratifikálásáról szóló parlamenti vitát élmény volt nézni. Az ember nem tudta kivédeni azt a gyanúját, hogy az összes képviselő megtévedt, és valójában minden valahogy másképp van… Ivan Gašparovič -, aki nem is olyan régen még a Mečiar-féle „hosszú kések éjszakájának“ egyik főszereplőjeként mutatkozott be -, Európáról és a felelősségről papolt. Slota, akit az EU-ban egyébként veszélyes egzotikumnak tartanak, úgy nyilvánult meg, mint az integráció egyik élharcosa. Utána következett Mečiar felszólalása. Szóvirágai arról igyekeztek meggyőzni mindenkit, hogy a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mindig és örök időktől fogva az EU-ba történő integráció élharcosa volt. Az abszurd frázispufogtatások özönét aztán Paška állította meg a szavazásra való felszólítással és azzal a kijelentéssel, hogy a szavazással dönti el Szlovákia, hogy valóban az unióhoz szeretne-e tartozni. Ez aztán már tényleg a gyengeelméjűségre utaló jelek csúcsa volt.
Az unió reformjáról szóló parlamenti vita valóban sekélyesre sikeredett. Mind tárgyi, mind pedig politikai szempontból. Gašparovič, Slota, Mečiar, Fico – szóval mindegyikük sietett támogatásáról biztosítani a Lisszaboni Szerződést, csak csupán azért, mert problémáik vannak Brüsszellel. Éppen ezért tűnt „érvelésük“ sekélyesnek és kínosnak.
Hasonlóan kínosra sikeredett az ellenzék szereplése. Dzurinda ugyan támogatja magát a szerződést, de Ficot már nem, aki bűnözéssel vádolta meg őket. Éppen ezért sértve érzi magát. És hogy ne kelljen színt vallania, a sajtótörvény mögé bújik. Az MKP szintén támogatja a szerződést, csakhogy – ezzel párhuzamosan – szüksége van arra is, hogy blokkolja a Smer visszatérését az európai szocialisták közé. Tehát Csáky is neheztel, és szintén a sajtótörvény mögé bújik. Kicsit furcsa a KDH álláspontja, amely nem támogatja az unió lisszaboni reformját, mondván, nem előnyös a kisebb államok részére. Hrušovský viszont kissé nyakatekerten furcsa üzletet ajánl Ficonak: ti visszavonjátok a sajtótörvény tervezetét, mi pedig támogatjuk a Lisszaboni Szerződést. Elemezni ezt a „nagyvonalú“ ajánlatot viszont már nem a politológus dolga, hanem sokkal inkább a pszichoterapeutáé…
Azok a nagykövetek, akiket Fico mit sem sejtve meghívott a parlamenti ülésre, azt gondolhatták, hogy egy óvodába jöttek. Nem sejthették, hogy a gyerekek valójában mit is gondolnak az unió reformjáról, hanem csak azt látták, hogy ki kivel szeretne, illetve ki kivel nem szeretne játszani.
Daniš Dag, Pravda, FelvidékMa
